Aranyosi Péter 2017-ben kapott Karinthy-gyűrűjét idén nyáron vonták vissza azzal az indoklással, hogy a humorista megnyilvánulásai „gyűlöletkeltésre és az előítéletek erősítésére” alkalmasak.
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közösen döntött az elismerés visszavonásáról, és arra is felszólították a humoristát, hogy a jövőben semmilyen módon és semmilyen platformon ne tüntesse fel magát a Karinthy-gyűrű díjazottjaként.
Aranyosi Péter több alkalommal is reagált, például egy hosszabb Facebook bejegyzésben is, amiben így fogalmazott: „Én humorista vagyok, nem politikus. A humor természete, hogy felnagyít, kifiguráz, nevetségessé tesz, görbe tükröt tart – nemcsak a társadalmi eseményeknek, hanem az emberi természetnek is. Az önirónia révén pedig magát a humoristát sem kíméli.”
Majd tisztázta, hogy soha nem állt szándékában senkit megbántani: „A szövegkörnyezetéből kiragadott szavak, félmondatok, vagy az élő adás hevületében elhangzott szerencsétlen utalások valóban adhatnak okot félreértésre, sőt, akár haragra is. Ha a poénjaimmal, akaratom ellenére, bárkit megsértettem vagy megbántottam, attól elnézést és bocsánatot kérek.”
A humorista most Juszt László Magánbeszélgetés című műsorában is beszélt arról, „hol a gyűrűje.” Elmondása szerint a hírverés végül is nem ártott neki, sőt, bár a botrány előtt is teltházas előadásai voltak.
Arról is beszélt, hogy nem olvas hozzászólásokat az interneten, mivel nem látja értelmét, és ezt is tanácsolták neki, a feleségét azonban nagyon megviselték a történtek.
„Nagyon zavarja, kétségbe volt esve, el is akart költözni az országból, hogy hagyjuk itt az egészet a francba. Én nem olvasom, nincs jelentősége. Az, hogy Z32PistuOpelCorsa mit ír, nincs jelentősége. Akár jót, akár rosszat, nincs értelme, ha nem vállalja a nevét” – mondta Aranyosi.
