Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Emberrablással vádolják az egykori Való Világ győztesét, a Mokkában beszélt az ügyről és arról, ez hogyan érinti családját.

“Nincs olyan óra, amikor ez ne jutna eszembe, de próbálok pozitívan hozzáállni, mert én mindig azt mondom, hogy nem raboltam embert, egy baráti társaság kitalált egy történetet, azért, hogy engem csőbe húzzanak.” – mondta Aurelio a Mokkában.

A legbátrabb páros sztárja elmondta, azt is hallotta már, hogy állítólag kétmillió forintért lennének hajlandóak az igazat elárulni az ügy kapcsán.

“Volt pofozkodás, volt garázdaság, de nem emberlablás” – tette hozzá Aurelio, aki a beszélgetés vége fel elmondta, reméli jól alakul számára az ügy menete, mert soha életében nem volt erőszakos cselekedete, és nem akar börtönbe menni.


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!