Müller Péter fiatalon színészi pályára készült. Az 1956-ban elszenvedett lövés azonban maradandó sérülést okozott a lábán, és más irányba terelte az életét. A Klikk TV Bóta Café című műsorában Bóta Gábornak felidézte a különös élményt, amelyet a sérülésekor átélt, és azt is, miként jutott el a színpadtól az írásig.
Úgy érezte, idegenként néz a saját testére
Müller elmondása szerint az 1956-os forradalom idején szerelméhez, Ágihoz igyekezett, amikor meglőtték. A sebesülés utáni pillanatokat ma is szokatlan élességgel idézi fel. „Abszolút láttam mindent” – mondta, majd arról beszélt, hogy „idegenként néztem” a sérült testére.
Az író halálközeli élményként tekint erre a történésre. Saját értelmezését egy színházi hasonlattal magyarázta: ahogyan a színész egy előadás végén leveti a szerepét, úgy képzeli el az ember távozását is. A műsorban világossá tette, hogy a halál utáni létről alkotott gondolatai személyes meggyőződéséből fakadnak.
Levelet kapott a nőről, aki a kórházba segítette
A sérült Müller Pétert egy nő juttatta el a kórházba. Az író sokáig úgy emlékezett, hogy egy idős asszony segített rajta, és többször így is írta meg a történetet. Később levelet kapott a nő fiától. A levélből tudta meg, hogy megmentője akkoriban negyvenes éveiben járt.
Müller szerint sérült állapotában félreérthette a nő bemutatkozását, és ez alakíthatta át az emlékét. Arra is kitért, hogy az események gyorsan követték egymást a kórházban: „Nem is tudtam neki megköszönni.”
A színészet helyett az írásban talált szerepeket
A lövés előtt Müller sportolt, és színész szeretett volna lenni. A sérülés következményei később is vele maradtak: beszélt a cipőjében viselt emelésről és arról, hogy mankóval érkezett az interjúra.
„Én nem lettem volna író, ha nem lövik el a lábom” – mondta. A meg nem valósult színészi pálya helyett drámákat és regényeket kezdett írni. Úgy érzi, az alkotás során mégis szerepekbe léphet: a saját történeteinek egymástól nagyon különböző alakjait próbálja megérteni és megformálni.
Ez nem jelenti azt, hogy könnyen születnek a szövegei. „Rettenetesen sokat javítok, elégedetlen vagyok” – vallotta be. Szeret írni, de a munkája közben újra és újra átformálja, amit már papírra vetett.
Mit tud most, amit hetvenévesen még nem tudott?
Müller december 1-jén lesz 90 éves. A beszélgetésben azt mondta, ez a kor új nézőpontot adott neki: „Sokkal de sokkal többet tudok most, mint amit 70 éves koromban tudtam.” A halállal kapcsolatos kérdéseire mégsem állítja, hogy minden választ megtalált.
Közben folytatni akarja a munkát. A 90. születésnapjára készülő önvallomásos könyv kéziratát már leadta, és egy otthoni stúdióban is szeretne majd beszélgetni az olvasóival. Amikor Bóta Gábor a további életéről kérdezte, nem jósolt előre eseményeket: „Nem tudom, fogalmam sincs.”
