Amber Tramontana és Autum Shaw a tennessee-i Knoxville-ből ikertestvérek, akik egy véletlen egybeesés folytán gyakorlatilag egy időben estek teherbe, ráadásul ugyanazon a napon – a saját születésnapjukon – szültek, ami csak még csodálatosabbá tette számukra ezt a tapasztalatot.
A nővérek egész életükben közel álltak egymáshoz, és felnőttként is ugyanazon a környéken laktak, de ez az élmény végképp megszilárdította a köztük lévő köteléket. Anélkül, hogy tervezték volna, gyakorlatilag egy időben estek teherbe, és végül ugyanazon a napon is adtak életet kislányaiknak, ugyanabban a kórházban, szomszédos szobákban.
Autum babája született meg elsőként, majd 90 perccel később Amber kislánya is megérkezett. Bár nem ugyanabban a szobában voltak, olyan érzés volt, mintha végig tudták volna, mi történik a másikkal.
„Amikor Autum megszülte a lányát, halványan hallottuk a sírást a másik szobából. A férjem átkopogott a falon, hogy gratuláljon. 90 perccel később a mi babánk is megszületett, és ők is átkopogtak” – mesélt Amber a tapasztalataikról a Good Morning Americának.
Amber lánya Blakely James, Autumé pedig Charleston Scott. A nővéreknek ugyanakkor van két kisfiuk is, akik 2018-ban születtek, 10 hét különbséggel.
Bár mindez túl tökéletes egybeesésnek tűnhet, a nővérek egyáltalán nem tervezték a közös terhességet és szülést. Autumnak korábban nem sikerült teherbe esnie, majd egy alkalommal, éppen karácsony környékén el is vetélt, de amikor újra teherbe esett, és megtudta, hogy a nővére is babát vár, visszanyerte a hitét.
Mindkettejüknél mesterségesen indították be a szülést, és mindketten ugyanarra a napra, október 29-ére voltak kiírva, ami történetesen éppen a születésnapjuk is.
Amber így mesélt a terhesség alatt szerzett közös tapasztalataikról: „Együtt várakoztunk, és valahányszor Autum telefonált, megkérdeztem tőle: Még mindig terhes vagy? Ő pedig azt felelte: Igen, na és te még mindig terhes vagy? Aztán eljött október 29-e, és a lányok most osztoznak velünk a születésnapjukon.”
A nővérek kapcsolata már korábban is nagyon szoros volt.
„Egész életünkben mindent együtt csináltunk. Együtt tanultunk ápolónőnek, egyszerre estünk teherbe már a fiainkkal is, és most egyszerre születtek a lányaink… Sok várakozásban és szívfájdalomban volt részünk. De most, hogy látom a teljes képet, megértettem, hogy Istennek nagyobb tervei voltak a számunkra” – mondta Autum.
A nővérek azt tervezik, hogy a jövőben minden születésnapot emlékezetessé tesznek, és mindannyian közösen ünnepelnek majd.