Mindenki Berki Mazsiként ismerte, azonban az édesanya most úgy érezte, elég volt a múltból, ideje új életet kezdenie. A TV2 Mokka című reggeli műsorában vallotta be, régóta fontolgatja, hogy lemond a férje nevéről. Ezt a lépést viszont tavaly év végén már meg is tette: egy repülőjegyfoglalás sarkallta a döntésre.
Berki Mazsi idéntől nem létezik. Helyette Katona Renáta lép színre. A sztáranyuka férje, Berki Krisztián halála után három évvel hozta meg ezt a fontos döntést, amely számára fordulópont, egy új fejezet kezdetét is jelenti.
„Éreztem, hogy eljött az ideje az újrakezdésnek” – vezette fel a témát Renáta. Majd így folytatta: „Nagyon sokáig a kislányom miatt ragaszkodtam a vezetéknévhez, hogy az a mi összetartozásunk, hogy ha elutaztunk valahova, akkor a Zoli jött a kislányával, ugyanaz a vezetéknevük, én is a kislányommal, így talán egy kis családként ez egy összefogó volt, még így közöttünk.
Tavaly nyáron úgy alakult, hogy véletlenül a lánykori nevemre foglaltam a repülőjegyemet és azt gondolom, ez nem volt véletlen. És nagyon sokszor foglalkoztatott ennek a gondolata, hogy visszaváltoztassam-e a nevemet vagy nem. Egyébként nagyon sokan támadtak is emiatt, hogy miért viselem még mindig a gyermekem édesapjának a nevét. (…) Valahogy egy belső intuíció jött, hogy akkor szerintem itt az ideje, hogy kicsit visszatérjek az identitásomhoz és egy újrakezdésként újra bemutatkozzak Katona Renátaként” – fejtette ki a Mokkában.
Berki Krisztián özvegye azt is megjegyezte: „Ehhez hozzákapcsolódik, hogy új területen is elkezdtem kipróbálni magam az életben, és ott viszont már saját magamként szerettem volna helyt állni, és nem szerettem volna, hogy összekössenek a múltammal” – érvelt Katona Renáta, aki azóta úgy érzi, ismét egyensúlyban van az élete.
A névváltoztatás személyes szabadságot és önazonosságot is adott számára, ami szintén kapóra jött neki.
Renáta párja, Zoltán, akivel a 2024-es Nyerő Párosban is együtt szerepelt, teljes mértékben támogatta őt a döntésében.
„Abszolút nem volt ezzel problémája. Igazából a család örült neki, de nagyon nagy feneket nem kerítettünk azért ennek a névváltoztatásnak. (…) Egyébként megnéztem spirituális szempontból és számmisztikailag, nagyon jó és nagyon erős jelentése van a Katona névnek. Remélem, jó lesz így a jövőben” – jegyezte meg a sztáranyuka.
Berki Mazsi azt is biztosan állítja: „most már tudom, mi a fontos, és rangsorolom a feladataimat”, majd leszögezte, számára az, hogy újra Katona Renáta lehet, nemcsak formaság, hanem mély belső átalakulás is.
