KezdőlapBulvárBimbózó románc Bozsek Márk és Danics Dóra között?

Bimbózó románc Bozsek Márk és Danics Dóra között?

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


Annak ellenére, hogy úgy tartják, egyikőjük sem esete a másiknak, mégis sok közös van bennünk, egy hullámhosszon vannak. Az X-Faktor új szériájában Bozsek Márk és Danics Dóra között alakul valami, ami egyáltalán nem számít újdonságnak a műsor történetében, hiszen volt már rá példa, hogy a fiatal énekesek szerelembe estek.

Hirdetés

bozsek markTavaly Csobot Adél melegedett össze, a most már műsorvezetőként helytálló Istenes Bencével. Most a legújabb románc a 25 éven felettiek táborában van kialakulóban, Geszti Péter két mentoráltjai, Bozsek Márk és Danics Dóra között tűnik úgy, hogy működik az a bizonyos kémia.

Bozsek Márk bátor nyilatkozatot tett a napokban, azt mondta, hogy Dórival imádják egymást, hiszen már a Mentorok Házában összekötötte őket a spiritualitás, Márk több meditációs gyakorlatot mutatott a lánynak, hogy könnyebben el tudjon lazulni. A fiatalok azóta sokat ugratják egymást, „szívják egymás vérét”. Annak ellenére, hogy Márknak nem az esete Dóri, elismerte, hogy mégis van benne valami. A Barátok Közt Szabijaként ismert énekesnek a természetes lányok jönnek be inkább, tetszenek a barna hajúak és szeműek.

Bozsek Márk tart attól, hogy elbukik

Hirdetés

– Van úgy, hogy Dórit azzal szoktam piszkálni, hogy egyszer majd feleségül veszem – mesélte Márk.

Danics Dóra elismerte, hogy a kapcsolatuk a spiritualitásra vezethető vissza, neki is van egy kialakított saját hitrendszere. Dóri szerint barátságuk a Mentorok Házában kezdődött, ahol együtt meditáltak, készültek a meghallgatásra. Jelenleg egyikőjüknek sincs komoly kapcsolata, így decemberig bármi kisülhet kettejük közt.



Hirdetés
[adzone] div[id^="customHtml-"] { min-width: 100%; } .google-search-button { display: flex; flex-direction: row; align-items: center; gap: 1rem; font-family: "Geist Sans"; text-align: center; font-size: 19px; font-weight: 700; position: relative; padding: 1rem 1.5rem 1rem 1rem; border-radius: 1.5rem; background: #e5e9ea; z-index: 0; }.google-search-button::before { content: ""; position: absolute; inset: 0; padding: 4px; border-radius: inherit; background: linear-gradient( 90deg, #4285f4, #34a853, #fbbc05, #ea4335, #4285f4 );mask: linear-gradient(#fff 0 0) content-box, linear-gradient(#fff 0 0); -webkit-mask: linear-gradient(#fff 0 0) content-box, linear-gradient(#fff 0 0); -webkit-mask-composite: xor; mask-composite: exclude;z-index: -1; }.google-search-button svg { min-width: 3rem; height: 3rem; } .google-search-button a { color: #323a3b; } .google-search-button:hover { cursor: pointer; color: #323a3b; background-color: #ffffff; }
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet