KezdőlapBulvárBodrogi Gyula még lábadozik a karácsonyi balesete után - Egyelőre csak járókerettel...

Bodrogi Gyula még lábadozik a karácsonyi balesete után – Egyelőre csak járókerettel tud járni

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Bodrogi Gyula december 23-án egy vendégségből hazafelé indulva elesett a lépcsőn és megrepedt a combcsontja, ezért sürgősen meg kellett műteni, és az egész karácsonyt a kórházban kellett töltenie. Most már otthon lábadozik, de a felépülés még hosszadalmas folyamat lesz. A színész most azt mondja, nincsenek nagy fájdalmai, és a kedve is jó, bár nagyon hiányzik neki a színház.

A 90 éves színművész a Bors-nak nyilatkozott az egészségi állapotáról, és azt mondta, jól érzi magát, de nehezen viseli, hogy csak járókerettel tud mozogni, úgyis csak nehezen, segítséggel.

„Már eltelt három hét, úgyhogy a következő három hétben jelentős javulásnak kell történnie. Már tudok járni, lábra állni, olvasni, írni, dühöngeni és idegeskedni. Csak nem egyedül, hanem járókerettel” – mondta a Kossuth-díjas színész, hozzátéve:

„Ha akarok menni két métert, akkor is szólni kell valakinek, hogy jöjjön segíteni. Nem sejtettem, hogy ilyen ítéletet kapok az élettől. Nehéz dolog ez a mozgáskorlátozottság, pláne nekem, mert én egy mocorgó ember vagyok.”

Most csendesen telnek a mindennapjai, főleg olvasással és a régi emlékek felelevenítésével, bár szokatlan neki ez a nyugalom.

„A régi vadászattal kapcsolatos dolgaimat olvasom, nézegetem. Meg Mikszáthokat. Ez most ilyen újraolvasási idő, bár egyelőre még nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy leülök és olvasok. Régi emlékeket is nézegetek, tulajdonképpen jól múlik az idő, csak már nagyon mennék…”



Ami a leginkább hiányzik neki az természetesen a színház. „Soha nem volt annyi időm, hogy rájöjjek, milyen fontos ez nekem. Mostanában rendszeresen felmondom azoknak a szerepeknek a szövegeit, amikben játszom, mivel borzasztóan hiányzik a közönség, akik előtt minden este játszani szoktam” – mondta.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet