KezdőlapBulvárColin Egglesfield bejelentette, hogy harmadszor is rákos lett

Colin Egglesfield bejelentette, hogy harmadszor is rákos lett

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Colin Egglesfield színész, aki többek között az új Melrose Place és az All My Children című sorozatokban is szerepelt, nemrég bejelentette, hogy harmadszor is visszatért a rákja – írja az EW.com.

Egglesfield először 2019-ben beszélt arról, hogy korábban két alkalommal is rákot diagnosztizáltak nála, most pedig felfedte, hogy a betegség harmadszor is visszatért. Az üzenete ugyanakkor pozitív hangvételű volt, és egy 25 évvel korábbi kijelentésére hivatkozott benne, ami szerinte a mai napig nagyszerűen megállja a helyét.

„Nem a lapok számítanak, amiket osztásnál kaptál, mert azon nem tudsz változtatni. Az számít, hogy játszod ki a kártyáidat” – idézte fel korábbi szavait a színész, hozzátéve, hogy úgy érzi, ez a nézet továbbra is jó szolgálatot tesz neki.

„Az idei év eleje nem volt a legkönnyebb, de az interjúmban elmondottak szellemében ez egy újabb lehetőség arra, hogy a legutóbbi rákdiagnózisom bizonytalanságával és kihívásaival szemben eldöntsem, ki akarok lenni” – folytatta.

Elmondta, hogy szerencsére még korán felfedezték, hogy prosztatarákban szenved, és miután alapos kutatást végzett a kérdésben, a műtét mellett döntött. A közleményében azt is hangsúlyozta, mennyire hálás mindazért a támogatásért, amit kapott.

„Köszönöm mindenkinek, aki támogatott és jókívánságait fejezte ki! Érzem ezt, és minden nap egyre egészségesebb és erősebb vagyok. Még mindig fáj egy kicsit, de jól haladok, és eltökéltem, hogy erősebben és egészségesebben térjek vissza, mint valaha, különösen a szexi járókeretem segítségével.”



Végül megragadta az alkalmat, hogy figyelmeztesse a rajongóit az egészségükre való odafigyelés fontosságára.

„Remélhetőleg ez egy emlékeztető mindenki számára, hogy nem vagytok egyedül, bármivel is álltok szemben, és hogy fontos, hogy kiálljatok magatokért és az egészségetekért, ami magában foglalja a szűréseket, az információkeresést és a segítségkérést, amikor szükségetek van rá!” – írta a színész.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet