Berki Mazsi egy csodálatos keringővel lépett a táncparkettre a Dancing with the Starsban. Berki Krisztián özvegye elmondta, ez volt az a produkció, amiben a legjobban odatette magát, a zsűri ennek ellenére nem halmozta el dicséretekkel.
Berki Mazsi és táncpartnere, Bonyhádi Ferenc egy csodálatos bécsi keringővel léptek parkettere a Dancing with the Stars-ban. A produkciójuk előtti kisfilmben Mazsi elmondta, kislányának köszönheti azt, hogy túlélte férje halálát.
„Hadd dicsérjem meg a storyt, nekem tetszik ez a története a táncnak. Gyönyörű volt a történet, de muszáj fejlődnöd a testmozgásban” – mondta Bereczki Zoltán a produkció után.
„Azt kívánom neked, hogy minél előbb tudd megmutatni a kislányodnak, ahogy hercegnővé váltál ebben a műsorban. Ez kicsit olyan, mint az anyaság, könnyűnek tűnik, de amikor ott van az ember kiderül, hogy már nem olyan habos babos” – mondta Ördög Nóra.
„A lelkemben már megvan a tánc, már csak a testemben kell átadnom, ez volt a mai kedvencem” – mondta Berki Mazsi produkciója után, amiben 28 pontot szereztek partnerével.
Fotó: TV2