Danny Glover, a Halálos fegyver sztárja nyilvánosságra hozta, hogy Alzheimer-kórral él. Az amerikai színész és filmproducer 2023-ban kapta meg a diagnózist, amely azóta a memóriájára, a beszédére és a mozgására is hatással van.
A színész otthonából adott interjút az USA TODAY című műsorának, ahol őszintén beszélt arról, hogyan próbál együtt élni a betegséggel, és mit jelent számára most a család, az emlékezet és a folytatás gondolata.
„Egy bizonyos értelemben tudnék ezzel élni” – mondta Danny Glover, majd hozzátette, hogy a betegség előrehaladtával „a dolgok másképp lesznek, és megváltoznak”.
Az Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb formája. A betegség fokozatosan érinti az agy működését, gyakran enyhe memóriavesztéssel kezdődik, majd idővel a beszélgetés, a mindennapi tevékenységek és a környezetre adott reakciók is nehezebbé válhatnak. Az amerikai Mayo Klinika adatai szerint közel 7 millió 65 éves vagy annál idősebb amerikai él Alzheimer-kórral.
Danny Glover néhány héttel július 22-i, 80. születésnapja előtt beszélt nyíltan a diagnózisáról. A People magazinnak elmondta, hogy családja támogatásával próbálja elfogadni a helyzetet, még akkor is, ha ez a folyamat belül nem egyszerű.
„Még mindig itt van a lányom, vannak barátaim” – mondta a színész. „Csak annyit akarok mondani, hogy az élet megy tovább”.
A színész azt is elismerte, hogy még nem tudta teljesen feldolgozni mindazt, amit a betegség jelent.
„Még nem fogadtam el teljesen a fejemben az összes részletet” – vallotta be. „Vannak olyan pillanatok, amelyekre továbbra is emlékszel, és amelyek megerősítik, hogy képes vagy emlékezni a dolgokra. És vannak olyan pillanatok, amelyeket soha nem fogok elfelejteni” – tette hozzá Glover.
Lánya, Mandisa a People magazinnak arról beszélt, hogy édesapja állapota hullámzó. Vannak tisztább pillanatai, máskor már kevésbé van jelen ugyanúgy, mint korábban.
Mandisa úgy írta le a betegséget, mint „azt a lényegi változást, hogy mit gondolsz magadról, vagy mit nem gondolsz magadról”.
Danny Glover mégsem úgy beszél az Alzheimer-kórról, mintha az lezárná az életét. Szavai szerint nem érzi úgy, hogy ez „az életem vége” lenne.
„Még van tennivalóm” – hangsúlyozta a színész.
