Donald Trump „hamisnak” és „ízléstelennek” bélyegezte az életéről szóló The Apprentice című filmet, aminek a megjelenését korábban megpróbálta megakadályozni, de sikertelenül.
Trump bírálta a produkciós csapatot és a fiatalabb énjét alakító Sebastian Stan színészt, „emberi szemétnek” nevezve őket.
„A rólam írt hamis és klasszis nélküli film, amelynek a címe The Apprentice (Van egyáltalán joguk engedély nélkül használni ezt a nevet?), remélem, totális bukás lesz. Ez egy olcsó, politikai szempontból undorító rágalom, amelyet közvetlenül a 2024-es elnökválasztás előtt indítanak, hogy megpróbáljanak kárt okozni országunk történetének legnagyobb politikai mozgalmának” – írta a republikánus jelölt a Truth Social oldalon.
Trump hozzátette, hogy volt felesége, Ivana „csodálatos ember” volt, és haláláig nagyszerű kapcsolatot ápolt vele, és szerinte a film írója, Gabe Sherman, akit „tehetségtelen senkinek” nevezett, tudta ezt, de úgy döntött, nem vesz róla tudomást.
Ennek az állításnak bonyolult háttere van – Ivana Trump 1990-ben, amikor éppen válófélben voltak, bírósági vallomásban nemi erőszakkal vádolta Trumpot, de később elhatárolódott akkori állításától.
„Szomorú, hogy az olyan emberi szemétládák, mint az ebben a projektbe – ami remélem bukás lesz – részt vevő emberek, azt mondhatnak és tehetnek, amit akarnak, hogy ártsanak egy olyan politikai mozgalomnak, amely sokkal nagyobb mindannyiunknál” – fogalmazott Trump.
Sebastian Stan színész szerint Donald Trumpnak „hálásnak kellene lennie”, mivel a film komplex, háromdimenziós megközelítést” kínál az életéről.”