Beck András öccsének ígérte meg, hogy együtt szerepelnek majd a The Voice-ban, ám sajnos a fiú egészen fiatalon elhunyt, így egyedül volt kénytelen nekivágni a tehetségkutatónak, ezzel is tisztelgett testvére előtt.
Beck András öccse 27 éves volt, amikor váratlanul elhunyt, de előtte Andrással még azt tervezték, ha lesz Magyarországon The Voice, akkor együtt jönnek el a Válogatóra.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
Sajnos a tervük nem jött össze, mivel öccse 27 évesen elhunyt, a tiszteletére jelentkezett a The Voice-ba, ahol Tom Jones slágerét, az I Who Have Nothing-ot adta elő. Trokán Nóri és Miklósa Erika fordultak meg a produkciójára.
„A legfontosabb ígéret volt az öcsémnek, nagy álmom volt, hogy 8 és fél év után hazajöjjek Magyarországra a családom mellé és itthon tudjak felépíteni egy karriert. Megígértem neki, hogyha lesz Voice eljövünk ketten és megfogunk mindent tenni, hogy minél tovább eljussunk. Sajnos ez nem tudott megvalósulni, mert két évvel ezelőtt, 27 évesen meghalt” – mesélte fájdalmas történetét Beck András.
„Ez volt az utolsó ígéretem neki, hogy eljövök” – mondta elcsuklott hangon az énekes.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Trokán Nóri könnyes szemmel hallgatta végig András történetét, percekig meg sem tudott szólalni, ezért Miklósa Erika vette át a szót tőle.
„Nehéz ilyenkor beszélni, azt hiszem a csönd sokkal többet elmondana, de egy műsort nem lehet csöndre építeni… Egy nagy vállalást biztosan teljesítettél, az ígéret egy részét, hogy most itt állsz a színpadon. Úgy néz ki, hogy tovább fogsz menni és te választod meg, hogy kivel. Biztos örül az öcséd ott fent valahol” – mondta Miklósa Erika.
Beck András végül Miklósa Erikát választotta mentorává.
Fotó: RTL