Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

VIII. Henrik, az angol történelem leghírhedtebb és a legtöbb nyakazást magáénak tudó uralkodója még egyszer visszatér. A Tudor-dinasztiáról szóló sorozat negyedik és egyben befejező évada szeptember 2-án debütál a mozicsatorna műsorán, és csütörtök esténként dupla epizódokkal jelentkezik.

Tett néhány nagyon-nagyon fontos dolgot Angliáért. A legfontosabb az volt, hogy ő adta Erzsébet királynőt az angoloknak, aki szerintem Anglia legfontosabb uralkodója volt. Elindított dolgokat, amelyek évekkel később értek be. És egy nagyon intelligens férfi volt – de nagy volt az egója, roppant hiú volt, saját magát istennek képzelte. Tudja, az abszolút hatalom abszolút korrumpál, és ő nagyon korrupt volt. Tehát egy részről együtt érzek vele, és bizonyos fokig csodálom, de igazából nem nagyon. Azt hiszem, Henrik jó televíziós anyag, de végső megítélésében nem volt nagy király.”

Jonathan Rhys Meyers VIII. Henrikről

A befejező évad az alkotók és a színészek szemével

A Tudorok befejező évada az angol történelem egyik legnagyobb alakjának utolsó éveit mutatja be. Ugyan sok éve már, hogy hatalomra került, és mára már jól kéne éreznie magát státuszában és pozíciójában, Henrik élete és uralkodásának ezen évei épp olyan viharosak, ellentmondásosak és drámaiak maradnak, mint amikor fiatal királyként láttuk az első évadban. Michael Hirst, a Tudorok kreátora így foglalja össze az utolsó évadot: „Henrik életének végéhez érkeztünk, de a dolgok nem lassulnak le. VIII. Henrik – az életéhez méltón – kivételesen nagy durranással távozik az élők sorából. Bár már idősebb, még csak a negyvenes évei végén jár. Beteg – nagyon csúnyán elfekélyesedett a lába – és még paranoiásabb, aztán feleségül vesz egy nagyon fiatal nőt, akinek nincs megfelelő háttere ahhoz, hogy királyné legyen. Ugyanakkor háborút is indít. Majd ismét megházasodik, utoljára: elvesz egy nőt, aki nagyon alkalmas rá, de akiről mindenki azt gondolja, hogy eretnek, és néhányan ki is akarják végezni. Tehát egészen a legvégéig nagyon izgalmas!”

Morgan O’Sullivan vezető producer egy kis ízelítőt ad abból, hogy mire is számíthatunk: „Nehéz Jonathan Rhys Meyerst elcsúfítani, de a kosztümök segítségével raktunk rá pár plusz kilót, kicsit megőszítettük és használtunk protézist is, hogy az évad végén a nézők markáns különbséget lássanak megjelenésében. Henrik ezen a ponton már nem uralkodik magán. Jonathan olyan mértékben éli meg a szerepet és olyan jól ismeri ennek az embernek a jellemét, hogy különleges élmény nézni négy évad után, milyen ösztönösen játssza a szerepet.”

Rhys Meyers különleges rálátással rendelkezik VIII. Henrik karakterére, mivel régebb óta formálja meg a brit uralkodót, mint bármely más színész a televíziózás vagy a film történetében. A király vágyát és nyilvánvaló szerelmét a fiatal Katherine Howard iránt modern felfogásban jellemzi: „Ő a kapuzárási pánikot oldó lány, a Tudorok variációja az 50 éves, elvált férfira, aki vesz egy piros Ferrarit. Nyilvánvaló, hogy nevetségesen fiatal a lány, és hogy a házasság soha nem működhet. De Henrik valójában használja Katherine-t, és mindig úgy gondolt rá, mint egy fajta piócára. Nem arra utalok, hogy piócaként tapadt Henrikre, hanem arra, hogy a szexuális viselkedésében volt valami naivitás, amit szerintem Henrik felismert, és arra használta a lányt, hogy az piócaként kiszívja belőle a rossz vért. Nincs annál jobb módszer arra, hogy teszteld a barátaidat, minthogy egyedül hagyod őket valamivel, amit nagyon akarnak.”

Tamzin Merchant játssza a balsorsú, kokettáló fiatal Katherine-t. Miért választja őt Henrik? „Szerintem Henrik a fiatal, okos, életteli lányt látja benne és a lehetőséget, hogy még egy gyereke legyen. A lány tisztasága és naivitása szöges ellentétben áll azokkal az emberrel, akik körülötte vannak ebben az időszakban. Egyre inkább eluralkodik rajta az üldözési mánia és egyre kevésbé bízik az emberekben. De úgy tűnik, Katherine Howard az ellenméreg az udvar és valamennyi intrika ellen.” De az élvezetek mindkét irányba hatnak, amit Merchant így lát: „Szerintem Katherine látja annak a lehetőséget, hogy szerethetik, és hogy nagyon jól érezheti magát ebben a szerepben, hiszen egy csomó Jimmy Choos cipő és Vivian Westwood stílusú ruha jár vele és sok mulatság!” Persze a színésznő azt is elismeri, hogy „Katherine nem látja előre és nem is érti az azzal járó felelősséget, ha az ember királyné. Katherine nem igazán érti a politikát sem vagy azt, hogy a király mit képvisel… és ez az ő veszte.” Pontosabban a király lovászával folytatott házasságtörő viszonya hozza el számára a véget. „Thomas Culpepper nagyon jóképű fickó, aki teljesen bele van habarodva Katherine-be, és ő nyújt vigaszt és szeretetet a naiv fiatal nőnek. Végül mindent ő képvisel, amit a király nem tud megadni neki.” – mondja Merchant.

Torrance Coombs alakítja Culpeppert. A színész ekképp magyarázza a királynővel folytatott viszonyát: „Vágyakozással teli fantáziaként indul. Katherine mindenek felett tetszik neki, és ez a motiváció bújik meg az őrültségek mögött, amiket csinál. A lány bátorítja, és így bár az egész fantáziaként indul, végül fokozatosan valósággá válik. Számomra az a lenyűgöző, hogy a történelemben volt ez az ember, akiben megvolt az a vakmerőség, hogy azt gondolta, ezt megúszhatja. Vágya vagy szerelme, vagy akárminek is nevezzük, olyan erős, hogy mással nem törődik. A fiatalok nem tudnak uralkodni magukon, de egyikük számára sem végződhet jól ez a történet.”



Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!