Ernyey Béla színművész 82 évesen sem érzi úgy, hogy le kellene lassítania, és a 38 éves korkülönbség ellenére feleségével, Balaton Dórával mindent együtt csinálnak. Mostanra már 16 éve alkotnak egy párt, és bár nem született közös gyerekük, azt mondják, így is teljes a boldogságuk.
A házaspár a Tények Plusznak adott interjút az otthonából, ami mondhatni rendkívülinek számít, hiszen csak ritkán engednek bepillantást a magánéletükbe, ezúttal mégis kivételt tettek.
Ernyey Béla és Balaton Dóra az interjúban többek között arról is beszéltek, hogy működik a kapcsolatuk, és miért nem született gyerekük.
Úgy tűnik, kettejük között tökéletes a harmónia, és a korkülönbség egyáltalán nem számít, sőt, talán még a kapcsolatuk javára is szolgál. „Egy nagyon lenyugodott, nagyon kész Bélát kaptam, akit élvezet volt és élvezet a társamnak tudni, és ez szerintem számomra előny” – mondta Balaton Dóra, hozzátéve, hogy sokat tanult a férjétől az évek során.
Ezzel egyébként Ernyey Béla is egyetértett, sőt, kifejtette, hogy szerinte egy férfinak 35 éves kora előtt nem lenne szabad megházasodnia, mivel előbb le kell csillapodnia, fel kell nőnie ehhez az elköteleződéshez.
A házaspár azt is elismerte, hogy olyan szinten „összeszoktak”, hogy ha például egy nap nem sikerül együtt ebédelniük – ami egy nagyon fontos pont a mindennapjaikban – akkor „roppantul hiányoznak egymásnak.” Ezt Dóra is megerősítette: „Jó az az érzés, hogy ha nem vagy a másikkal, akkor hiányzik. Imádom, amikor elmegy valahova, majd fölhív telefonon, mivel annyira szexi hangja van! Imádom, amikor felhív!”
Ami a kapcsolatuk titkát illeti, azt mondják, természetesen tudatos munkára van szükség ahhoz, hogy megőrizzék a harmóniát, és fontos, hogy legyenek olyan gesztusok, amivel kedveskednek a másiknak. Dóra ugyanakkor azt is elmondta, hogy szerinte egy párkapcsolatban mindig az első hónapok jelentik a „tesztfázist”, ha ezen szerencsésen átjutnak a párok, már könnyebben boldogulhatnak.
Sokakban felmerült a kérdés az évek során, hogy vajon miért nem vállaltak közös gyereket. Balaton Dóra ezt a témát abszolút magánügynek tekinti, és nem szívesen beszél róla, Ernyey Béla azonban egy kicsit konkrétabb választ adott.
„Nem vagyunk gyerekellenesek, ez az egyik, a másik pedig, hogy nem vallásosak vagyunk, mindketten hívők vagyunk, ami szerintem sokkal bensőségesebb dolog. Mindketten azt mondtuk, ha a jó Isten akarja, hogy legyen gyerekünk, akkor az úgyis meg fog születni, ha meg nem akarja, nem érdemes semmit erőltetni. Mert van egy bizonyos férfikor, ami már szerintem veszélyes ahhoz, hogy túlerőltess bizonyos dolgokat, aztán valami mellé mehet, amit utána nem tudsz kivasalni, és egy életen keresztül próbálod azt megélni, miért döntöttél úgy, hiszen nem volt muszáj” – fogalmazta meg a színész.
Felesége pedig hozzátette: „Úgy szoktunk fogalmazni, hogy ha született volna gyerekünk, akkor 110 százalékos lett volna a boldogságunk, de most sem érezzük 100-nál kevesebbnek.”