Az RTL híradósa a Feminának adott exkluzív interjújában a saját családi rutinjáról beszélt. Erős Antóniának határozott véleménye van a nők felé támasztott társadalmi elvárásokról és a szakma-magánélet közti egyensúlyról is, amelyre tudatosan törekszik, azonban ez komoly kihívást is jelent számára.
Bár elvben sokan ragaszkodnak a hagyományos családi felálláshoz, hogy a nő főz, gyereket nevel és viszi a háztartást, addig a férfi dolgozik és megteremti a megélhetéshez szükséges feltételeket, nem szabad megfeledkezni arról, hogy ma már minden nő ugyanannyit dolgozik, mint egy férfi, de ugyanúgy rá hárul még mindig a családfenntartás is. Erős Antóniáéknál ez sok szempontból kivételt képez.
A kétgyerekes édesanya őszintén beismerte, ő alkalmi szakács. És óriási segítség számára, hogy munka után – vagy éppen előtt nem kell beesnie a konyhába. „Én nem főzök rendszeresen. Ünnepekkor, egyszer-egyszer, éppen a napokban is több alkalommal csináltam valamit, de nem ez a jellemző. Ez például már egy óriási segítség, hogy ha a nyolc feladat mellett valakinek nem kell mindennap elmenni a boltba, kitalálni, hogy mit főzzön, hazavinni, elkészíteni. (…) Már önmagában az is óriási időbeli spórolás, ha a főzést és az akörül lévő teendőket valaki más csinálja a családban. (…)
Ez nagy munka. Nagyon tisztelem azokat, akik ezt csípőből lehozzák nap mint nap. Én nem vagyok ez a típus, és a férjemmel, amikor összekerültünk, ő sem erőltette egyáltalán, hogy mindennap legyen meleg étel. Hiába is próbálta volna, mert 24 órában dolgoztunk külsősként egy vidéki tévéstúdióban. Jó, huszonévesek voltunk, nem volt ez elvárás, és valahogy később sem alakult így az életünk. Az alkalmi főzés megmaradt, kifőzdéből viszünk haza ételt, és ez így egészen jól összeáll az életünkben.
Ezért nem állítom be magam hősnek, mert én egyáltalán nem vagyok az. Ez például szerintem sokat segít abban, hogy a nap ne boruljon fel teljesen. Mert mondjuk este nyolckor hazamegyek, és akkor már ne kelljen még egy háromfogásos vacsorát összedobnom, az elég érdekes lenne” – vélekedett Erős Antónia.
A híradós műsorvezetőnek van még egy gyengepontja: „hogy keljek fel reggel ötkor. Tudom, hogy nagyon sokan csinálják, nekem is van olyan ismerősöm, aki felkel ötkor, és megfőzi a főtt ételt is, mert a gyereke nem eszi meg az iskolai kosztot. Egészen őszintén mondom, én erre nem vagyok képes. Nyilván szélsőséges helyzetben kénytelen lennék megcsinálni, de nem vagyok szélsőséges helyzetben, és őszinte vagyok. Számomra ezek nagyon sokat tudnak segíteni a mindennapokban, és nekem ennyivel könnyebb” – számolt be a családi mindennapjairól a tévés.

Erős Antónia azonban igyekszik tudatosan mindenre odafigyelni. „Általában arra törekszem, hogy egyensúlyban legyek, részben azért is, mert ilyen az alaptermészetem, részben azért, mert igen, van családom, van két gyerekem, és egyáltalán nem jó, ha állandóan azt látják, hogy föl-le ugrál a hangulat. Harmadrészt hétfőtől péntekig nekem ugyanabban az időben ugyanazt a teljesítményt kell nyújtanom képernyőn, a nagy nyilvánosság előtt. Tehát ezeket össze kell rakni úgy a mindennapjaimban, hogy ne legyek nagyon szétzilált, és azért nagyjából ugyanazon a színvonalon tudjak teljesíteni” – vallotta a híradós a lapnak, majd azt is felvázolta, milyen ritmusban telnek a mindennapjai.
„Az én életem abban az értelemben kicsit nem átlagos, hogy fordított nappal dolgozom. Délután megyek dolgozni, és este nyolc után megyek haza, (…) hacsak nincs valami olyan rendkívüli esemény, ami szerencsére azért ritkán van. Tehát fizikailag nem kell a szerkesztőségben lennem, ez a könnyebb része. (…) De az, hogy mindig elérhetőek legyünk, egy alap, a híradózáshoz hozzátartozik. Úgyhogy ezért mondom azt, hogy könnyebb is, de bizonyos értelemben nehezebb is” – részletezte Erős Antónia.
Az 55 éves híradós a jellembeli hibáival is tisztában van. „Halogató típus vagyok, miközben kívülről úgy tűnik, hogy nagyon rendszeres, katonás életet élek. Igen, de hajlamos vagyok arra, hogy feltorlódjanak a feladataim, és akkor elkezdek rettentő ideges lenni, mert én halasztok el dolgokat, egymásra torlódnak, és akkor mint egy őrült igyekszem utolérni magamat. Képes vagyok rá, most még ezt megugrom, aztán mindig megbánom, hogy miért csináltam ezt, miért nem voltam képes időben befejezni valamit” – árulta el a műsorvezető.
Erős Antónia ugyanakkor azt is bevallotta, bár a gyerekvállalás sosem volt kérdés számára a karrier szempontjából, a családi szerepkörük ebben is eltért a hagyományostól. „Hivatalosan a férjem maradt otthon a gyerekekkel, mert az ő munkája megengedte, hogy szabadabban mozogjon, nekem pedig kötött munkaidőm van. Egy év után ráadásul annyira lecsökkent a gyerek után kapott támogatás, hogy meg kellett hoznunk azt a döntést, hogy visszamegyek dolgozni. Abban az évben választások is voltak, 2010-ről beszélünk, és végül az lett a megállapodás a főnökömmel, hogy a választási műsorra megyek vissza. Tehát ennek részben érzelmi, részben racionális okai is voltak” – fejtette ki a híradós.
A gyereknevelés és a családi együttlét azonban már bonyolultabbá vált számára. „Onnantól, hogy elmentek óvodába, nyilván kevesebbet voltunk együtt, és az volt nehéz, hogy mire ők hazajöttek, addigra én már nem voltam otthon. Ebből a szempontból nagyon rossz beosztás, ha valaki délutántól dolgozik. (…) Voltak bennem kétségek azzal kapcsolatban is, hogy a délutáni életünkben, azokban a helyzetekben, amikor esetleg segítség kellett volna, én nem tudtam kivenni a részem” – idézte fel a múltat az édesanya, akinek már lassan nagykorúak lesznek a gyerekei.
Tapasztalataiból kiindulva pedig Erős Antónia őszinte üzenetet is megfogalmazott a nőtársainak. „Szerintem nincs olyan, hogy tökéletes. Inkább arra kell rájönni, hogy ilyen nem létezik, és nem is kell annak lenni. Az egész valójában csak a te fejedben létezik, hogy mi számít tökéletesnek. Hogy mások szerint mi a tökéletes? Kit érdekel? A te fejedben van egy kép, és ahhoz szeretnél valahogy hasonlítani, minden szinten jónak lenni: nézz ki jól, tartsd jól magad, legyél energikus, sose legyél fáradt, mindig legyen időd magadra, énidő. Az utóbbitól hülyét kapok. Lehet ezt mondogatni, és biztos sokaknak meg is van ez a kiváltsága. (…)
De szerintem ezek sokszor csak jól hangzó szavak, ilyen influenszerbeszéd, amitől végül te érzed magad rosszul, ha nem tudod megcsinálni. Nem kell ez. Inkább próbáld meg elérni azt a bizonyos egyensúlyt, és ne borulj fel teljesen. Érezd jól magad a bőrödben. Szerintem ez a tökéletes nő” – hangsúlyozta Erős Antónia.
