A szerelem nem (minden esetben) tart örökké: Eros Ramazzotti és Dalila Gelsomino már nem alkotnak egy párt – árulta el a modell az Instagramon közzétett történetében. A 35 éves Dalila megtörte a csendet, és részletesen beszámolt a szakításuk okairól is. Az olasz zenésszel való szerelmi kapcsolata körülbelül két évig tartott.
A helyi sajtójában egy ideje már keringtek a pletykák arról, hogy válság van kettejük között. Dalila most először szólalt meg, és egy hosszú nyilatkozatban megerősítette, már nincs többé együtt a nála 25 évvel idősebb Ramazzottival.
„Eros és én már nem voltunk boldogok együtt” – írta többek között. Ebből azt lehetett leszűrni, hogy a szakítás gondolata már egy ideje érlelődött bennük, de mostanáig egyikük sem merte kimondani.
A milánói modell úgy írja le az időszakot, mint „a nagy fájdalom és a végtelen csend hónapjai”. Dalila úgy érzi, „minden erejével” megpróbálta fenntartani a kapcsolatot. „De vannak olyan időszakok, amikor az élet csak arra akar megtanítani, hogy add fel” – teszi hozzá.
A modell úgy véli, az sem tett jót a kapcsolatuknak, hogy a szerelmük ennyire „nyilvános” volt. „Senki sem figyelmeztet arra, hogy mindenki szájára kerülsz. Megerősíthetem, hogy sajnálom. A való élet a valóságról szól, nem az elképzelésekről és sztereotípiákról” – fogalmazott Dalila.
Hozzátette: „Eros továbbra is olyan személy marad, aki fontos volt az életemben, és a kapcsolatunk az egyik legjobb lecke, amit valaha is megtanultam. Néha győzöl, néha tanulsz”.
A nemzetközileg elismert zenész korábban kétszer volt házas: 1998-tól 2009-ig Michelle Hunzikerrel (47), 2014-től 2019-ig pedig Marica Pellegrinelli modellel (36). Mindkét házasságából egy-egy lánya született.