Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy kövesd legújabb Facebook oldalunkat!

Kiemelkedő nézettséget ért el az m1 a sporttal az elmúlt héten. Június második hetében négy magyar érdekeltségű sporteseményt közvetített élőben a Magyar Televízió: a női kézilabda tétmérkőzések mellett a foci Európa-bajnokság soron következő selejtezőjét és a férfi kéziválogatott Eb-selejtezőjét is a köztévén láthatták a sportrajongók. Az MTV-nek a fiatal férfiakat sikerült elérnie a sportközvetítésekkel.

A június 5-i és 11-i németek elleni női kézilabda vb-selejtezőmeccsek balingeni első állomását az AGB Nielsen adatai szerint a tévénézők 10 százaléka választotta. A 380 ezer fős nézettség mellett az elért közönség az 1,3 millió főt is meghaladta. A mérkőzés hajrájában 680 ezren izgultak egyszerre a képernyő előtt a csapatért. A közönségarány a 11-ei győri közvetítés alatt több volt mint 13 százalék, a délutáni mérkőzést összesen háromszázezren nézték végig, az elért közönség pedig 750 ezer fő volt. A párharc sajnos már a második félidő elején eldőlt a németek javára, így érthető, hogy ekkor volt a legmagasabb a nézettség is, 390 ezer fővel.

Az MTVA még tavasszal szerezte meg a labdarúgó-válogatott mérkőzéseinek közvetítési jogát, először a Hollandia elleni Eb-selejtezőt adták az m1-en. A labdarúgó-válogatott utolsó tavaszi Eb-selejtezőmérkőzését San Marino ellen június 7-én főműsoridőben adta élőben az m1. A 600 ezer fő feletti nézettség 13 százalékos közönségarányt jelentett, a közvetítésbe 1,7 millióan kapcsolódtak be legalább egy percre, így ez volt az MTV második legnézettebb műsora a 23. héten. A 18-49 éves férfiak közül minden hatodik az m1-et választotta a meccs alatt.

A június 8-i, szerdai Bosznia-Hercegovina elleni férfi kézilabda Eb-selejtezőmérkőzése tétnélküli volt, hiszen a továbbjutást már korábbi remek teljesítményével elérte a válogatott. A csoportelsőségről döntő mérkőzés esetében 260 ezer fős nézettséget ért el az m1 (5,8%-os közönségarány), de a sporteseménybe így is több mint egymillióan néztek bele.

A nemzeti válogatottak helye a közszolgálati televíziókban és rádiókban van – ezt néhány hete mondta Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója azon a sajtótájékoztatón, amelyen a közszolgálati médiumok sportközvetítési terveiről számoltak be. A mostani nézettségi eredmények a döntés helyességét igazolják – közölte Rákay Philip, az MTV intendánsa – és továbbra is készülünk a legfontosabb sportesemények közvetítésére. A nézők az idén nyáron az MTV képernyőjén láthatják a kajak-kenu Eb-t és vb-t, valamint a sanghaji vizes világbajnokságot is.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!