Biztosan megfigyelted, hogy a piros napszemüvegek az utóbbi időben népszerűek voltak a sztárok körében, többek között Selena Gomez, Pharrell Williams, Robert Downey Jr., Sir Elton John és Simon Cowell is viseltek hasonló darabokat. De lehetséges, hogy e mögött több áll egyszerű divatőrületnél.
A Britain’s Got Talent zsűritagja, Simon Cowell tavaly megosztotta, miért választott vörös lencséjű napszemüveget, különösen miután néhány rajongó találgatásokba bocsátkozott azzal kapcsolatban, miért hiányzott néhány meghallgatásról.
„A piros szemüveg azért van, mert egész nap fények világítanak a szemembe, és migrénem van tőle, ez pedig olyan, mint egy szűrő. Tényleg működik” – mondta Cowell a Standardnak, és az Instagramon is megnyugtatta a rajongóit.
Ezt a szakértők is megerősítették, akik arra a következtetésre jutottak, hogy amikor a betegek színezett lencséket kaptak, drámai csökkenést tapasztaltak a fotofóbiában, vagyis a fényérzékenységben, és a szemészek szerint a vörös lencsék voltak a leghatékonyabbak.
A szem alapvetően is fényérzékeny, ami teljesen normális, de túlzott fényérzékenységről akkor beszélünk, ha a fény diszkomfortot vagy fájdalmat okoz.
Amerikai szemészek ugyanakkor azt is megállapították, hogy a színes lencsék az akromatopszia, a színvakság egy típusa esetén is hasznosak lehetnek. Az akromatopszia egy ritka, örökletes állapot, amely az erős fényre való érzékenységet és a színlátás elvesztését okozza.
Egy tanulmány, ami a Journal of Ophthalmology lapban jelent meg, 23 beteget vizsgált meg, akik súlyos fotofóbiában szenvedtek. A kutatás során a páciensek vörös lencséket kaptak a fotofóbia enyhítésére, és ez hatékonynak is bizonyult. Nyolc páciens esetében még azt is lehetővé tette, hogy újra vezethessenek.
Úgy tűnik tehát, hogy nem egyszerű divathóbortról van szó, és a vörös színű szemüveglencséknek egészségügyi előnye is van.
