Falusi Mariann és Lang Györgyi között hihetetlenül szoros volt a kötelék, mintha csak testvérek lettek volna, sőt, szinte ikrek, hiszen annyira hasonlóan gondolkodtak. Lang Györgyi 2023 májusában bekövetkezett halála nagyon megrázta Mariannt, aki ráadásul abban az időszakban az édesanyját is elveszítette. Az énekesnő most a hot! magazinnak adott interjújában beszélt azokról a szeretteiről, akiket elveszített, és arról, hogy birkózik meg a gyásszal.
„Ugyanúgy beszélek hozzá a mai napig, mintha itt lenne velem. Persze, mára elfogadtam, hogy nincs itt, és sok mindent nem tudunk megbeszélni, ugyanakkor olykor nagyon hiányzik Györgyi” – mondja Lang Györgyiről, hozzátéve: „Piszok nehéz volt. Mindenki meghalt, aki fontos volt számomra. Először meghalt Györgyi, majd meghalt az anyucikám is, és gyakorlatilag teljesen egyedül maradtam. Idén nyáron pedig a kutyám is követte őket.”
Szerencsére Mariann mégsem maradt teljesen egyedül, hiszen a mai napig sok barát veszi körül, akik Györgyit is nagyon szerették, így együtt emlékeznek vissza rá. „Györgyivel valóban nagyon jók voltunk abban, hogy magunk köré gyűjtsünk embereket, szeretetet, barátságokat. Ez pedig egy nagyon erős biztonsági hálót szőtt az életünk köré, és ez a háló most is ott van. Ez nem enged leesni, és bármi van, tudok kibe kapaszkodni. Szeretnek és viszontszeretek!” – mondta az énekesnő.
Azt is bevallotta, hogy nagyon hiányoznak neki a Györgyivel folytatott beszélgetések. „Olyan szinten gondolkodtunk egyformán, ami kevés embernek adatik meg. Néha összekaptunk, veszekedtünk, sőt, időnként piszok rondán káromkodtunk egymással, de csak azért, mert valamit el akartunk érni. Bárhogyan is kiabáltunk, érveltünk, az soha nem fordult elő, hogy rávágtuk volna az ajtót a másikra, és hetekig nem szóltunk egymáshoz. Mindig mindennek a végére akartunk érni” – idézte fel kapcsolatuk dinamikáját Falusi Mariann.
Majd megható szavakkal jellemezte barátnőjét: „Györgyi következetes és elképesztő ember volt. És ha valaki szabad volt, akkor az ő volt. Mérhetetlen szabadság jellemezte, ami soha nem volt öncélú, minden belülről fakadt nála. Egy igazi hippi. Néha rászóltam, mert szerettem volna visszafogni, de az még nekem sem sikerült.”
Az énekesnő azt mondja, mostanra csak férfi barátai maradtak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy soha nem tudott fenntartani felszínes, vagy színlelt kapcsolatokat, mivel azoknak semmi értelmét nem látja.
Visszatekintve elégedett az életével, és úgy érzi, a pofonoknak is megvolt a maguk szerepe. „Minden úgy volt jó, ahogyan eddig volt. Nem kellett volna semmit kihagyni belőle. A rossznak is megvolt a maga értelme” – mondta.
Mariann az öngyilkosság témájára is kitért, hiszen több barátja is önkezűleg vetett véget az életének, és elismerte, hogy ez olyasmi, amit nem tud megérteni. „Négy ember, négy szerettem lett a környezetemben öngyilkos, és ezzel nem tudok mit kezdeni. Nem tudok, mert ráadásul eléggé felelősségvállaló ember vagyok. És egy öngyilkosság kapcsán soha nem lehet felelősséget vállalni.”
Arról is beszélt, hogy a karácsonyi ünnepeket mindig együtt töltötték Györgyivel, felléptek a magányosok karácsonyán, később pedig összeültek a barátokkal, köztük Kulka Jánossal. Idén Mariann több fellépést is vállalt az ünnep idején, így nem kell egyedül lennie.
