KezdőlapBulvárFilmAz Életfa nyerte az „Oscar-előzetest”

Az Életfa nyerte az „Oscar-előzetest”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Terrence Malick Életfa, valamint a Chrisopher Plummer és Ewan McGregor főszereplésével készült Beginners osztozott az amerikai független filmesek Gotham-díjának legfontosabb elismerésein New Yorkban.

Három jelölést is kapott az Oscar-verseny egyik favoritjának tartott The Descendants, George Clooney főszereplésével Hawaiiban játszódó családi drámája, azonban végül díj nélkül maradt a helyi idő szerint hétfő este tartott gálán.

A legjobb dokumentumfilmnek járó díj a Better This World című filmé lett. Az alkotás két gyerekkori barátról szól, akiket azzal vádoltak, hogy robbantani akartak a 2008-as republikánus elnökjelölő gyűlésen.

A közönségdíj a Girlfriend, míg az egyelőre forgalmazó nélkül lévő legjobb film díja a Scenes of a Crime című alkotásé lett. Különdíjjal ismerték el Charlize Theron és Gary Oldman színészt, David Cronenberg rendezőt, illetve Tom Rothmant, a Fox Filmed Entertainment elnökét.

A Gotham-díj 2009-es favoritja A bombák földjén volt, míg 2010-ben a Winter’s Bone vitte el a pálmát. Mindkét alkotás óriási sikert aratott a későbbiekben.

Az elismerést az 1979-ben a független filmgyártás támogatására létrejött Independent Feature Project nevű nonprofit szervezet osztja ki és az Independent Spirit Awards mellett a legjelentősebb független filmes díjnak számít.



RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet