Hamarosan nyugdíjba vonul Für Anikó, de a Jászai Mari-díjas művésznő már most pontosan látja, milyen anyagi kihívásokkal kell majd szembenéznie. A Palikék Világában című műsorban őszintén, ugyanakkor humorral beszélt a várható nyugdíjáról és a szakma nehézségeiről.
„Jó egy vagy másfél év még. Hogy a bánatba ne várnám, hát kapok nyugdíjat” – jegyezte meg viccesen. Számításai szerint azonban a havi összeg mindössze körülbelül 29 ezer forint lesz, ami – saját szavaival élve – legfeljebb egy tank benzinre elegendő.
A színésznő szerint ez nem egyedi eset, hanem rendszerszintű probléma. Úgy látja, a művészeti pályán dolgozók jelentős része vállalkozói formában dolgozik, ami alacsony járulékfizetéssel jár, és ennek következménye a rendkívül alacsony nyugdíj.
Elmondása szerint a kulturális szektorhoz kapcsolódó járulékok „szabad szemmel nem láthatóak”, vagyis olyan minimálisak, hogy hosszú távon komoly anyagi bizonytalanságot okoznak.
Bár a nyugdíjkorhatárt hamarosan eléri, egy dologban biztos: nem tervezi, hogy végleg hátat fordít a színpadnak.
„Azért remélem, hogy ez nem azt jelenti, hogy betámasztanak egy sarokba, és néha leporolnak” – fogalmazott.
