Úgy tűnik, hogy Gáspár Győző és testvére, Zsolt közötti ellentétek továbbra sem csillapodtak, annak ellenére, hogy korábban kibékülésről szóltak a hírek.
Gáspár Győző a TV2 Titkok Ramónával című műsorában őszintén beszélt a testvérével való problémáiról, és úgy tűnik, a viszonyuk még mindig feszült.
„Tisztelem őt, szeretem őt, de én nem akarok vele kommunikálni, én őt el tudtam engedni. Azért kellett elengedni, mert a testvérem egy szemét, aljas ember. Kihasználta azokat a dolgokat, amiket én felépítettem az életemben” – mondta Gáspár Győző Lékai-Kiss Ramónának, a műsor házigazdájának.
Hangsúlyozta, hogy nem az a célja, hogy megbántsa Zsoltot, de úgy érzi, testvére sokszor igazságtalanul járt el vele szemben.
Gáspár Győző arról is beszélt, hogy testvére elidegenítette őt a szüleiktől.
„Elvette tőlem a szüleimet. Sokkal jobban szerették őt mindig is. Apám a mai napig… Apám születésnapjára az én gyerekeim nem kapnak meghívást, az én feleségem az egy senki az ő szemükben” – mondta fájdalmasan.
Úgy érzi, testvére egyedül magának követelte a szüleiket, és emiatt ő háttérbe szorult. Győző továbbá elmondta, hogy ő segítette be Zsoltot a médiába, ám végül épp az ő támogatásával lett sikeres.
„Én, a hülye gyerek, megfogtam a kezét és behoztam a médiába. Nézd meg, farmos Zsoltit csináltam belőle, egy autós cégnek az arca lett, ahonnan kitúrt engem” – mesélte keserűen a showman, aki úgy érzi, testvére kihasználta az ő segítségét, hogy előre jusson az életben.
Győzike nemcsak Zsoltival van haragban, nemrég kiderült, hogy édesapjára is nehéz szível tekint, miután a 71 éves férfi ismét megházasodott, ezzel pedig megbecstelenítette elhunyt édesanyja emlékét.