Már évek óta zajlik a vita Gáspár Győző és testvére, Zsolti között. A történet a telek-ügyben csúcsosodott ki, amit bíróságra vittek – gondolhattuk, aztán amikor Hajdú Péter a Beköltözve című műsorában vendégül látta őket, a két Gáspár ismét egymásnak esett. Győzi egyre csúnyább vádakat vágott Zsolti fejéhez, ráadásul Demcsák Zsuzsát is belekeverték a történetbe. A Farm VIP műsorvezetője most tisztázta az ügyet.
Miután a telek körüli vitájuk, amelyen mindkét család él, körbejárta a sajtót, Gáspár Győző Hajdú Péter műsorában hívta fel telefonon a testvérét, és a kamerák előtt kiabált vele, újabb vádakkal támadva Zsoltit. Azon túl, hogy a showman ismét világossá tette, mi kinek a tulajdona, azt is kikürtölte, hogy Zsolti az unokatestvérét vette feleségül.
Gáspár Zsolti felháborodva így reagált: „Kezdjük az egészet Hajdú Pétertől, aki felhív, és nem mondja el, hogy a testvérem ott ül mellette, hogy forognak a kamerák, és ez a kihangosított hívás rögzítésre kerül. Győző kikapja a telefont a kezéből, és így tudom meg, hogy ez egy forgatás. Hát milyen műsorkészítői, riporteri etika ez, kérem szépen?” – fakadt ki a Farm VIP műsorvezetője, akinek az „ékesebb” szavait végül mind kisípolták.

Gáspár Zsolti a Story magazinnak nyilatkozva világossá tette, Filoména, „a gyermekeim édesanyja magyarországi roma származású nő, akivel semmilyen vérségi kapcsolatban nem állok. Tudvalévő, hogy a Győzike Show egy, a valóságtól teljesen elrugaszkodott, profi szerkesztők és írók által kreált produkció volt. Mint amilyen a mostanában futott Gáspárék vagy az Édes Élet című produkció is. Ezeknek a műsoroknak az egyetlen célja a szórakoztatás. Az, hogy a nejem szlovák, a Győzike Show részeként lett kitalálva, mi pedig húsz éve eljátszottuk mindezt. A ’szlovák feleségem’ egy statiszta volt, akivel sem előtte, sem utána nem találkoztunk többet. Egyébként itt jegyezném meg, hogy hasonlóan fiktív volt Győzőék ’válása’ is” – szögezte le Gáspár Zsolt.
De mi köze ehhez az egészhez Demcsák Zsuzsának? Győzike a Farm VIP női műsorvezetőjét sem kímélte azáltal, hogy őt is megvádolta, amiért „falaz” Zsoltinak a beígért, de mai napig meg nem tartott lakodalmában. Gáspár Zsolt megragadta az alkalmat, és nyilvánosan is bocsánatot kért a kolléganőjétől, aki nem tehet semmiről. Majd azt is megjegyezte, bár Filoména hivatalosan valóban nem a felesége, ez még nem zárja ki azt, hogy egy napon majd az lesz.
Sokakban felmerült a kérdés, hogy ez a balhé tényleg valódi a két testvér között, vagy csak a figyelemfelkeltés része. Egyértelmű választ ezúttal sem kaptunk, de halvány fogalmunk most már lehet az igazságról, amely Zsolti szavaiból derült ki.
Győző ugyanis nem tudott elmenni Zsolti azon megjegyzése mellett sem, amikor őt bolondnak és betegnek nevezte. Az ifjabb Gáspár ezt így magyarázta: Győző saját magát titulálta bolondnak és gyógyszerfüggőnek, mint ahogyan a házeladás is csak a show része, mert Gáspár Győzőnek valójában esze ágában sincs megválni az ingatlantól.