Gubik Petra a Sztárban sztár egyik legtehetségesebb énekesnője, vasárnap este Rúzsa Magdi egyik legsikeresebb dalát, az Aprócska Bluest énekelte el, hatalmas sikerrel.
Az egész zsűrit és közönséget is levette a lábáról Gubik Petra a Sztárban sztárban, amikor elénekelte Rúzsa Magdi Aprócska Blues című dalát.
Petra a produkció előtt elmondta, szeretne mindent beleadni és maradandót alkotni. „Az lesz a kihívás, hogy az embernek kiszakadjon a szíve a torkán keresztül” – mondta az énekesnő a produkció előtt.
„Konkrétan leesett a vércukrom, nem ülök le, inkább ájuljak el” – mondta Marics Peti.
„Szeretnék kezet csókolni neked” – mondta Kökény Attila a produkció után, majd felrohant a színpadra, és megölelte és kezet csókolt Gubik Petrának.
„Ezért élünk mi előadók, hogy a nézőkből olyant váltsunk ki, ami egy frenetikus érzés és a második hangnál elkezdtek folyni a könnyeim” – mondta könnyek között Lékai-Kiss Ramóna.
„Olyan jó látni, hogy annyira fontos neked és érzékeny vagy, és meg mered ezt mutatni” – fogalmazott Gubik Petra.
A zsűri 50-en ponttal jutalmazta a produkciót.
Nem ez az első produkció, amiben Gubik Petra hatalmasat alakít, a Csináljuk a fesztivált!-ban is lenyűgözött mindenkit, produkcióját ITT lehet visszanézni! Nektek hogy tetszett Gubik Petra produkciója?
Fotó: TV2