Január 28-án, szombat este lezárult a Csináljuk a fesztivált! középdöntős szakasza, újabb három produkció jutott tovább a döntőbe, ahol kilenc produkció várja, hogy dalukat az évszázad slágerévé emeljék előadásukkal.
A szombat esti produkciók között kiemelkedőt alakított Gubik Petra előadása, aki a ‘Kicsi, gyere velem rózsát szedni’ című dalt úgy adta elő, hogy attól mindenkinek elállt a szava.
„Erre születni kell, ahogy a Petra azzal a jelenléttel, azzal, ahogy te bejössz a színpadra, azzal az alázattal, azzal az elképesztő tehetséggel, ahogy megszólalsz, átüti az embernek a lelkét. Fölkészültem, hogy a Cserháti Zsuzsáról beszélek, és milyen érdekes, hogy itt van egy művésznő, itt van egy sláger, és itt van a Cserháti Zsuzsa és itt van ami hivatásunk, amikor színpadra lépünk. És mennyiszer van olyan pillanat, amit nem lehet elmondani, amit nem tudnak az emberek, de föl kell menni a színpadra, ragyogni kell, adni kell, mert ezt a hivatást választottuk” – mondta Feke Pál kiértékelőjében.
„A libabőr megvolt mindannyiunknak, erről beszélünk, slágert keresünk, mekkora sláger ez. Fantasztikus volt. (…) Ha a Zsuzsa hallotta volna, hogy milyen gyönyörűen énekelted, szerintem boldog lenne” – tette hozzá Balázs Klári.
„Én még színésznőt ilyen jól és ilyen szép hanggal énekelni nem halottam” – fűzte hozzá Korda György, majd hozzátette: „Lehet jól énekelni, de hogy valakinek ilyen szép bársonyos hangszíne legyen, ez egy kuriózum”.
„Ez a sláger, és ez az abszolút 10 pont” – jelentette ki Korda György a pontozásnál.
„Elementáris erővel énekeltél, gratulálunk, szuper volt. Keressük a legnagyobb slágert, megtaláltuk!” – mondta Frenreisz Károly.
A produkció a maximális pontot kapta mindegyik zsűritagtól, és a közönség szavazatainak is köszönhetően bekerült a döntőbe, így nagy eséllyel nyerheti meg a Csináljuk a fesztivál! 2. évadát.
Nem csak Gubik Petra alkotott hatalmasat a Duna TV zenés műsorában, az elmúlt adásokban Vincze Lilla és Pély Barna produkciója is hasított, produkciójukat itt lehet visszanézni, de Agárdi Szilvi produkciója is a döntőbe jutott, őt itt lehet visszanézni!
Fotó: Cseke Csilla/MTI