A hit reménységet jelent, de a reménység tartja életbe a hitet. A kétségbeesés, a félelem és a bizalmatlanság a legnagyobb ellensége a hitnek, és ezek hiánya a reményt is megöli. Hogy akkor is bízzunk, amikor kilátástalannak látjuk a dolgokat, annak egytelen módja van, ha hiszünk.
Úgy tartják, a remény sosem hal meg, és ez a legnagyobb ajándék, amivel már születésünkkor rendelkezünk, és ez visz tovább az élet rögös útjain. Az embernek szüksége van a reményre, mint ahogy a földnek az esőre. Amikor elveszíted a reményt, nyiss ki egy piros esernyőt. Nekem van egy, hiszen tudok egy történetet a reményről és a hitről.
Egy nagyon száraz, sivár nyáron a pap összehívta a híveket, hogy közösen imádkozzanak az esőért, különben minden elpusztul a földeken. Kicsitől a nagyig minden embert és asszonyt összehívott régi szokásokhoz híven. Az emberek összegyűltek a meghirdetett időpontra és helyre, hogy esőért imádkozzanak.
Mindenki hozott magával egy-egy mágikus tulajdonsággal bíró tárgyat. Volt aki egy szent képet, mások pedig tömjént, és gyertyát hoztak. Egy kislány kitűnt a tömegből, hiszen ő se gyertyát, se tömjént, hanem csak egy piros esernyőt hozott magával. A pap meglepődött egy kicsit a piros esernyőn, de végül egyik tárgy sem rendelkezett olyan erős, befolyásoló hatással, mint az a piros esernyő. Imába foglalta a gyerek erős hitét: “Uram, irgalmazz nekünk, hogy mindannyiunknak olyan erős hite legyen, mint ennek a gyereknek”.
Ha esőt kérsz, tedd olyan hittel, mint ez a gyerek, aki több, mint egy hónap szárazság után is bízott benne, hogy imáik hatására beborul az ég, és ernyőre lesz szüksége.
