Az RTL műsorán nemrég befejeződött a Házasodna a gazda, amelyben József és Máté gazda is párra talált. Bár a szamócatermesztő József a fináléban még boldognak tűnt Erikával, a kapcsolatuk azóta sajnos véget ért.
József a Story magazinnak árulta el, hogy Erikával kezdetben valóban erős érzelmek szövődtek köztük, és a műsor végeztével Erikával együtt töltötték a mindennapokat, sőt, együtt látogatták meg Erika édesanyját is.
„A két kislányom is örült, hogy asszony van a háznál. Mária lányommal nagyon sok időt töltöttek együtt: kirándultak, bicikliztek. Aztán amikor jobban megismertem Erikát, rájöttem, hogy sok mindenben különbözünk, de én nagyon akartam szeretni őt” – mesélte József.
A gazda szerint a későbbiekben azonban kiderült, hogy az eltérő életstílusok és elvek hosszú távon akadályt jelentettek a kapcsolatukban.
„Nem fogok vádaskodni, de egy idő után kiderült, hogy az ő szokásai, elvei, amiket én el is fogadtam vagy csiszolgattam volna bizonyos helyzetekben, nem valók az én házamba. Rájöttünk, a hétköznapjainkban nem azonosak az elvárásaink. Nagyon szerettem Erikát, de tiszteltem is annyira, hogy ne változtassam meg. Úgy éreztem, ez a műsor eleve arról szólt, hogy ide, a saját gazdaságomba, hozzám keresünk egy hölgyet, nem pedig arról, hogy a mi életünket kell megváltoztatnia valakinek” – mondta a gazda.
Végül József engedte, hogy Erika elmenjen, bár a szakítást követően Erika többször is próbált kapcsolatba lépni vele. József azonban úgy érezte, hogy minden válaszával csak nehezítené a helyzetet, így inkább nem reagált az üzenetekre.
„Mindig azt mondtam, hogy azért nincs párkapcsolatom, mert nem megyek sehova, mert ide vagyok zárva a tanyára, és azt hittem, ha majd idejönnek az asszonyok, az könnyebbség lesz nekem. De ez a módszer sem vált be, ezt be kell látnom. Ezek után a Jóistenre bízom, hogy mi fog történni. Annak mindenesetre örülök, hogy sokan megismernek, köszönnek, és megkérdezik, én szerepeltem-e a tévében. Talán mégis csak nyomot hagytam az emberekben” – tette hozzá.
József története és a műsorban való szereplése sok néző számára emlékezetes maradt, és bár a boldogságot nem találta meg, tapasztalatai fontos leckék voltak számára.