A veszélyzónában Jauri és Dorina álltak szemben a Herceg-házaspárral, és bár a villa lakóinak többsége a DJ páros bennmaradására voksolt, Hercegék számára véget ért a verseny.
Ezúttal a villa férfi tagjai álltak a kihívás elé: a memóriajátéknál nemcsak a képeken látott tárgyak pontos helyét kellett megjegyezniük, hanem párjaikat is instruálniuk kellett, hogy közösen a megfelelő helyre pakolják azokat.
A feladat hatalmas sürgés-forgást váltott ki, és egymás után születtek a rekordidők. Különösen Berki Mazsi és Kajári Zoltán tűntek ki a gyorsaságukkal, de Hujber Ferenc és Szabó Simon párosa is könnyedén vette az akadályokat.
Nem volt ilyen sikeres Simon Erika és Attila, akik közül utóbbi nehezen viselte, hogy kapkodásuk miatt tíz percnél hosszabb időt teljesítettek. Attila ingerültségét még a villa nyugodt légköre sem tudta csillapítani, és az udvaron, egy széken ücsörögve próbálta megemészteni a történteket. Tehetetlenségében könnyekre fakadt, de végül Szabó Simon szavai segítettek neki visszanyerni lelki egyensúlyát.
Amikor a versenyzők visszatértek a villába, hamar kiderült, hogy a veszélyzónába Jauriék és a Herceg-házaspár kerültek. A szimpátiaszavazáson mindössze egy szavazatot kapott a Hercegék párosa, így számukra itt ért véget a Nyerő Páros.