KezdőlapBulvárÍgy néz ki most Czinkóczi Zsuzsa, az Árvácska című film főszereplője

Így néz ki most Czinkóczi Zsuzsa, az Árvácska című film főszereplője

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Czinkóczi Zsuzsa 1967. január 23-án született Kiskunmajsán, és még csak 7 éves volt, amikor egyik napról a másikra országszerte ismertté vált Ranódy László 1976-ban bemutatott filmdrámája, az Árvácska című film főszereplőjeként, ami Móricz Zsigmond azonos című regényének feldolgozása.

Bár ezután még több filmben is szerepelt, többek között Mészáros Márta Napló sorozatában, filmes karrierje 17 éves korában lényegében véget ért, amikor teherbe esett.

Innentől kezdve az élete teljesen más fordulatot vett – bár bejutott a Színművészetire, nem engedhette meg magának, hogy továbbtanuljon, mivel egyedül kellett felnevelnie a kisfiát, Tamást.

Fotó: MTVA

„Két-három munkahelyem is volt egyszerre, hogy el tudjam tartani Tamást” – mondta Czinkóczi Zsuzsa.

Ezután egyetlen rendező sem akart neki szerepeket adni, csak Mészáros Márta tartott ki mellette, annak ellenére, hogy megpróbálták lebeszélni erről. A bizalma bizonyos értelemben megtérült – Czinkóczi Zsuzsa a Napló sorozatban nyújtott alakításáért nagy szakmai elismerést kapott, 1990-ben a viareggiói filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakítás díját, amit Federico Fellini rendezőtől vehetett át.

De ez a szakmai siker sem hozta meg az áttörést, és anyagi szempontból sem hozott változást az életébe. „Valami más talán hozhatott volna fordulatot a karrieremben, de ezt már sosem fogjuk megtudni. Márta felvetetett engem a Színművészeti Főiskolára, de az életben maradásért, és hogy eltarthassam a fiam, végül nemet mondtam.

Most visszagondolva, már másképpen csinálnám, de nem volt mögöttem olyan háttér, hogy 4 évig iskolába járjak, és más hordja helyettem az oviba a gyereket. Talán ez rossz döntés volt… Dolgoztam csirkegyárban, voltam házfelügyelő, mindent megcsináltam, amivel keresni tudtam annyit, hogy szerényen megélhessünk. Talpon maradtam, és azt hiszem, ez a lényeg” – mondta néhány évvel ezelőtt. Ugyanakkor dolgozott felszolgálóként és egy takarító céget is vezetett.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Mészáros Márta filmjeiben rendszeresen kapott szerepeket, Gárdos Éva 2001-ben bemutatott Amerikai rapszódia című életrajzi drámájában is feltűnt, és azt mondta, néhány kisebb színházi szerepe is volt az évek során, de soha nem a színészkedésből élt meg.

Amikor 2023 júniusában Mészáros Márta életműdíjat kapott a Magyar Mozgókép Fesztiválon a balatonfüredi Kisfaludy Galériában, Czinkóczi Zsuzsa vette át helyette az elismerést, mivel a rendező egészségi állapota miatt nem lehetett jelen a rendezvényen.

A most 56 éves Czinkóczi Zsuzsa sokat változott az évek során, és szinte rá sem lehet ismerni az egykori szeplős kislányra.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet