Jakupcsek Gabriella szerint a délutáni beszélgetős műsorok egykori fénykora rövid idő alatt véget ért, az RTL-en futó produkciók pedig már egészen más irányt képviseltek, mint amit ő a talkshow műfajától várt. A műsorvezető az Én Kékzónám című podcastban beszélt arról is, számára mi számított igazán fontosnak a képernyőn.
A televíziós munkáról szólva Jakupcsek Gabriella azt mondta, műsoraiban mindig a tartalmat és a beszélgetőpartnert helyezte előtérbe. A külsőségeket csak addig tartotta fontosnak, amíg azok nem mentek a hitelesség és a komfortérzet rovására.
„Én nem veszek fel egy olyan ruhát sem, amiben nem érzem jól magam, mert úgy nem lehet műsort vezetni, hogy nem érzed jól magad. Ha egy műsor csak a külsőségről szól, abban én nem tudnék jól működni” – fogalmazott.
A TV2-s Jakupcsek állt hozzá a legközelebb
A műsorvezető szerint pályafutása során a legelső, TV2-n futó Jakupcsek című műsor nőtt leginkább a szívéhez.
Ezt az időszakot olyan korszaknak tartja, amelyben a délutáni beszélgetős műsor még elsősorban a vendégekre és a valódi beszélgetésekre épült.
Szerinte később jelentősen átalakult a műfaj, amikor az RTL elindította saját délutáni talkshow-it, köztük Sebestyén Balázs és Erdélyi Mónika műsorait.
„Zombiverziónak” nevezte az RTL-es talkshow-kat
Jakupcsek Gabriella úgy látja, ezek a produkciók már egészen más irányba vitték a műfajt, és nem sokkal később a klasszikus délutáni talkshow teljesen eltűnt a televízióból.
A véleményét meglehetősen határozottan fogalmazta meg:
„A legelső volt a legkedvesebb, a Jakupcsek, ami a TV2-n ment. Utána jött a Sebestyén Balázs és az Erdélyi Mónika az RTL-en. És nem sokkal később a talkshow délután teljesen lekerült a képernyőről, és azóta sincs… Lássuk be, hogy amiket az RTL-en láttunk, az egy zombiverziója volt ennek a műfajnak” – mondta.
A műsorvezető ezzel egyértelmű különbséget tett a saját korábbi műsora és az RTL később indult délutáni produkciói között, amelyeket már nem tekintett ugyanannak a minőségi iránynak.
