Jeff Bezos, az Amazon alapítója elárulta, hogy egy egyszerű, egyórás rituálé, amelyet minden reggel gyakorol, segített neki növelni a hatékonyságát, és a módszert tudományos kutatások is alátámasztják.
Jeff Bezos jelenleg a világ harmadik leggazdagabb embere körülbelül 200 millió dolláros vagyonával. A karrierjébe fektetett hosszú munkaórák mellett Bezos azt állítja, hogy sikerének egyik legfontosabb eleme az az egyórás reggeli rituálé, amit minden nap megismétel – egy hosszú séta, ami alatt távol tartja magát mindenféle képernyőtől.
Ez azt jelenti, hogy felkelés után a nap első óráját mindenféle figyelemelterelés nélkül, a saját gondolataival tölti Ezt a rutint még 2018-ban kezdte el követni, és azt mondja, ez javított mind a döntéshozatali képességén, mind a produktivitásán. Ugyanakkor ez az egyórás elmélkedés a reggeli megbeszélésekre is segít felkészülni.
Az üzletember kifejtette, hogy a szellemileg legmegterhelőbb megbeszéléseit lehetőleg mindig délelőtt 10 órára vagy legalábbis délelőttre időzíti. „Szeretem a magas IQ-t igénylő megbeszéléseket ebéd előtt tartani, mert 17 óra után nem tudok koncentrálni” – mondja. Ezzel arra épít, hogy napközben, amikor szellemileg a legfrissebb, maximalizálja a kognitív teljesítményét.
Jeff Bezos ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elegendő alvás is kulcsfontosságú a sikerhez, és elmondta, hogy napi 8 óra alvásra van szüksége ahhoz, hogy maximálisan produktív legyen, ráadásul a pihentető alvás a hangulatát is javítja.
Bezos reggeli rituáléjának hatékonyságát a tudományos kutatások is alátámasztják. A tanulmányok azt mutatják, hogy a képernyőktől való távolmaradás a nap korai szakaszában jótékony hatással lehet a mentális és kognitív egészségre.
Maris Loeffler terapeuta, a Stanford Lifestyle Medicine Program munkatársa arra figyelmeztet, hogy a telefonhasználat szokása közvetlenül ébredés után fokozatosan befolyásolhatja a mentális egészséget.
Hangsúlyozza, hogy a túlzott képernyőhasználat ronthatja a tanulási képességet, a memóriát és hozzájárulhat a szorongáshoz is.
Emellett kutatások összefüggést találtak a túlzott képernyőhasználat és az olyan degeneratív betegségek, mint a demencia vagy a Parkinson-kór fokozott kockázata között. Ezt annak tulajdonítják, hogy azoknak az embereknek az esetében, akik több időt töltenek képernyő előtt, csökken a szürkeállomány mennyisége.