A december 1-jén elhunyt Kálloy Molnár Péter özvegye, Lestár Ágnes a Story magazinnak nyilatkozott férje elvesztéséről, és arról, mit jelentett számára az elengedés. Azt is elismerte, hogy egészen az utolsó pillanatig reménykedtek a felépülésében, és december 1-jén sem készültek a búcsúra, amíg az orvosok nem figyelmeztették őket erre.
„Aztán szóltak az orvosok, hogy itt az idő, el kell köszönnünk tőle. Abban a pillanatban értettem meg, hogy el kell őt engednem. Mert eddig valószínűleg miattam nem ment el”– mondta Lestár Ágnes, majd a búcsú pillanatait is felidézte.
„Próbáltam nagylelkű lenni. Jó fej. Önzetlen. Felülkerekedni önmagamon, és azt mondani: »Nyugodtan menj, ha menned kell«. Ezzel tudtam a leginkább bizonyítani, hogy szeretem. Ha nem teszem meg, tudom, még maradt volna. Percekre, órákra, napokra. De egyszer el kellett engedni a kezét, a lelkét. Ez ugyanolyan fennkölt pillanat volt, mint egy születésé. Ilyenkor ugyanis megtapasztalja az ember, hogy köze van a világmindenséghez. Egy tettel, egy szóval, az elengedéssel. Én legalábbis nagyon hiszek ebben. Éppen ezért volt fájdalmas.”
Arról, hogy miként viselik a gyászt a gyerekekkel, így fogalmazott: „A múltból próbálok erőt meríteni, mert a jelenből nem tudok, jövőm pedig még nincs. Nincs holnap. Nem telik az idő. Ezért továbblépni sem tudok. Ha megcsörren a telefonom, mindig azt hiszem, hogy Peca hív. Ha nyílik az ajtó, őt várom. Csupán egyetlen ötletem van a jövőre nézve. Hogy a megmaradt gyógyszereit majd visszaviszem a kórházba, hogy fel tudják használni. Már ha egyáltalán ez lehetséges. Csak élünk, létezünk, vagyunk a gyerekekkel. Talán még inkább összezártunk Pistivel és Szofival, de eddig is nagyon szoros csapatot alkottunk. És persze a családom, a szeretteim, a barátaim is mindenben támogatnak, mellettem állnak. Hálás vagyok értük!”
Lestár Ágnes Kálloy Molnár Péter december 19-én tartott temetésén is rendkívül megható beszédet tartott a Fiumei úti sírkertben.
