Kamilla királyné megbetegedett, és a hétre lemondott minden nyilvános szereplést. III. Károly feleségénél mellkasi fertőzést állapítottak meg az orvosok, és azt mondták, nyugalomra és pihenésre van szüksége.
A királyné több tervezett nyilvános megjelenését is lemondta, és a hét hátralévő részében otthonában, orvosai felügyelete alatt pihen – áll a Buckingham-palota közleményében.
„Őfelsége, a királyné jelenleg egy mellkasi fertőzés miatt rosszul érzi magát. Orvosai rövid pihenőidőt javasoltak neki. Nagy sajnálatunkra ezért Őfelsége kénytelen volt visszamondani az e hétre szóló elfoglaltságait. Nagyon reméli azonban, hogy időben felgyógyul, és a hétvégi emlékünnepségeken a megszokott módon tud részt venni” – áll a közleményben.
A királynét Brigitta gloucesteri hercegné helyettesíti az éves Festival of Remembrance megnyitóján, amelyet a Westminster-apátságban tartanak, november 7-én. Kamilla ugyanakkor a brit olimpikonok számára szervezett fogadáson sem vesz részt, amit a Buckingham-palotában tartanak, szintén november 7-én.
Bár a királyné sajnálja, hogy az utolsó pillanatban meg kellett változtatnia a terveit, reméli, hogy gyorsan felépül, és hétvégén már a királyi család többi tagjával együtt vehet részt a tervezett eseményeken.
Az emlékezés napját (Remembrance Day) minden évben november 11-én ünneplik, az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény aláírásának emlékére, de minden háborúban elesett katonáról megemlékeznek, nemcsak azokról, akik az első világháborúban harcoltak.
A megemlékezés jelképe a pipacs, ez a virág az áldozatok iránti tisztelet és a veteránok támogatásának jelképévé vált.
Az emlékezés napján várhatóan Katalin hercegné is csatlakozik a királyi családhoz, aki szeptember 9-én bejelentette, hogy befejezte a kemoterápiás kezelést, de még nem tért teljesen vissza kötelezettségeihez.
Kamilla királyné és Károly király csak nemrég tértek vissza az Egyesült Királyságba kilencnapos ausztráliai és szamoai körútjuk után. Károly hazatérve folytatja a rákra kapott kezeléseket, Kamilla pedig egyelőre otthon pihen az orvosai felügyelete alatt.