KezdőlapBulvárKautzky Armand és a felesége évek óta külön élnek, bár hivatalosan nem...

Kautzky Armand és a felesége évek óta külön élnek, bár hivatalosan nem váltak el: „Nem akartunk már együtt élni”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Kautzky Armand és felesége, Kautzky-Szemők Adrienn még 2022 tavaszán döntöttek úgy, hogy 22 év házasság után különköltöznek, de a válási papírokat azóta sem adták be.

A színész akkor így fogalmazott a Story magazinnak nyilatkozva: „Közösen döntöttünk arról, hogy picit lazábbra vesszük a házassági kötelékeket. Huszonkét év együttlét után mindkettőnknek szüksége van a szabadságra, az önállóságra, hisz a gyerekek is felnőttek már, élik a saját életüket, ennek joga pedig talán minket is megillet a feleségemmel, független attól, hány évesek vagyunk, és mióta vagyunk együtt.”

Kautzky-Szemők Adrienn nemrég a Palikék Világa vendége volt, és a házasság intézményéről, a hosszú távú kapcsolatok titkairól beszélt Dombóvári Vandával.

„Az én hitvallásom az, hogy onnantól fogva, hogy két ember összeköti az életét, és ebből a szerelemből gyermekek születnek, végképp megpecsételődik ez a szerződés” – mondta a házasságot illetve a hosszú távú kapcsolatokat illetően az agrár- és élettudományi mérnök illetve természetgyógyász, hozzátéve, hogy az ő olvasatában ez a szerződés a szó legszorosabb értelmében egy életre szól és felbonthatatlan.

Ugyanakkor önmagunk megértésének fontosságára is felhívta a figyelmet, ami szerinte alapvetően igényel némi egyedüllétet, mert csak úgy lehet igazán befelé figyelni.

A műsor másik vendége, Bakró-Nagy Hedvig, coach, nagyvállalati rendezvényszervező és podcaster ennek kapcsán megjegyezte, hogy az „én-idő” fontossága miatt időnként külön hálószobában alszanak a férjével, ami szerinte teljesen rendben is van.



Kautzky-Szemők Adrienn pedig így nyilatkozott a saját házasságát illetően: „Mi ezt egy picit túltoltuk, és mi külön lakásban is élünk. Viszont tulajdonképpen öt percre lakunk egymástól, és ebből kifolyólag azt a fajta szeretet-ernyőt, amit mindketten adunk és együtt biztosítunk a gyerekeink számára, az továbbra is adjuk. Hiszen a gyerekek napi szinten mind az édesapjukkal, mind az édesanyjukkal egy érzelmi, fizikai, gyakorlati életközösségben vannak.”

A beszélgetés során meg is indokolta a döntésüket: „Mi nem akartunk már együtt élni, mert teljesen máshova tartunk, és úgy gondoltuk, hogy mindkettőnknek a saját fejlődéséhez ez segít hozzá.”

Ennek ellenére kitart amellett, hogy a házassági fogadalom olyasmi, ami soha nem bomlik fel, és teljesen biztos abban, hogy ha a férjének komoly problémái adódnának, mellette állna és támogatná.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet