Az utóbbi évek komoly egészségi és lelki megpróbáltatások elé helyezték a közismert énekesnőt, aki többször is kórházi ellátásra szorult. Bár a hangja számtalan népszerű slágerben hangzik fel, Czerovszky Heni azóta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, és ma már az életét is új alapokra helyezte. Visszatérne az énekléshez is, ahhoz viszont előbb rendbe kell hoznia a hangját – árulta el az énekesnő a Blikknek adott interjújában.
„Miután 2023-ban kijöttem a kórházból, majd elhagytam Budapestet, a legjobb barátom fogadott be, akivel már három éve együtt élek. Ez idő alatt egy rendkívül mély, szinte testvéri kapcsolat alakult ki közöttünk. Mivel ő terapeuta, rengeteget segített abban, hogy megértsem, mi húzódik a mentális problémáim hátterében” – nyilatkozta az 54 éves vokalista.
Czerovszky Heni arról is részletesen beszámolt, miként fejtette meg a problémái mögött húzódó valódi okot.
„Amikor már többször is visszakerültem a kórházba, tudatosan elkezdtem keresni az okát, hogy miért történik mindez velem. Az elmúlt három évben jutottam el oda, hogy felismerjem: ezeknek a pszichózisoknak az alkohol áll a hátterében. Ugyanakkor azt nagyon fontos hangsúlyozni, hogy én soha nem voltam alkoholista, és sokáig az sem okozott problémát, hogy egy színpadra lépés után a zenészekkel közösen megittunk valamit. Nagyjából öt éve azonban valami megváltozott a szervezetemben, és teljesen másképp kezdtem reagálni az italra. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy akár egyetlen pohár alkoholos italtól is olyan állapotba kerültem, mintha több liter bort ittam volna meg, és ilyenkor jelentkeztek a pszichózisos tünetek. Nagy felismerés volt számomra az is, hogy nem mentális beteg vagyok, hanem ezt az állapotot teljes mértékben az alkohol idézi elő, még egészen kis mennyiség esetén is” – vallotta be a háttérénekes-színésznő.
Czerovszky Henit súlyos kritikákkal illették, és olyan jelzőkkel bélyegezték meg, amelyeket ő igazságtalannak tart. Emiatt is döntött amellett, hogy kivonul a rivaldafényből.
„Sokan azt gondolták rólam, hogy alkoholista vagyok, holott – ahogy korábban is hangsúlyoztam – erről szó sem volt. Soha nem volt bennem kényszer az ivásra, és a hétköznapjaimnak sem volt része az alkoholfogyasztás. Egyszerűen arról volt szó, hogy a szervezetem már egészen kis mennyiségű italra is rendkívül erősen reagált, és mindez rosszkor, rossz helyen történt meg velem. Ennek következtében azonban egy olyan bélyeget kaptam, amelyet ezúton is szeretnék egyértelműen megcáfolni” – hangsúlyozta az énekesnő.
Czerovszky Heni azóta végleges búcsút intett az alkoholnak, és ez sem jelentett gondot számára. „Már három éve nem ittam egy korty alkoholt sem, és valójában nem volt nehéz lemondani róla, hiszen sosem voltam függő. Egyszerűen arról van szó, hogy a szervezetem rendkívül érzékenyen reagált rá. Emellett óriási motivációt jelentett, hogy soha többé nem akartam kórházba kerülni. Miután kijöttem, még egy évig gyógyszert kellett szednem, de mára ezt is teljesen elhagytam, és nincsenek tüneteim. Ez is megerősít abban, hogy valóban az alkohol állt minden mögött” – részletezte a vokalista, aki most már újra nyitna a zene felé. Ezzel kapcsolatban megjegyezte:
„Az utolsó kórházi időszak után nagyon negatív sajtóvisszhang vett körül, és sokan elfordultak tőlem, olyanok is, akikkel korábban hosszú éveken át dolgoztam együtt. Ezután döntöttem úgy, hogy visszavonulok az énekléstől. Az évek során azonban rengeteg pozitív, bátorító visszajelzést kaptam zenészektől, akik szerették volna, ha visszatérek. Ez sok erőt adott, és elgondolkodtatott azon, hogy talán mégis érdemes lenne újra foglalkozni a zenével. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy nem abban a formában, mint korábban: nem szeretnék retró énekes lenni, és azokkal sem dolgoznék együtt, akikkel régen. Nemrég például megkeresett egy angol producer, akivel szívesen dolgoznék, ami egy új irány lenne, új emberekkel és új zenei világgal” – fogalmazott Czerovszky Heni.
Az énekesnő hozzátette: „Az elmúlt években gyakorlatilag egyáltalán nem énekeltem, és a hangszálaim is károsodtak, részben a dohányzás miatt. Most azon dolgozom, hogy visszahozzam magam arra a szintre, ahol korábban voltam. Ez nem lesz könnyű, hiszen maximalista vagyok, de a nyaramat ennek szentelem. Augusztusban látni fogom, hova jutottam, és ha elérem azt a szintet, ami számomra is elfogadható, komolyan elgondolkodom a visszatérésen” – nyilatkozta a Blikknek Czerovszky Heni.
