Az édesanya, aki egy gyümölcsről nevezte el a lányát, kiállt a döntése mellett, annak ellenére, hogy sokan kritizálták érte.
A 27 éves Daisy Jane Woodnak és férjének, Alexnek három gyereke van – a 7 éves Eva LeeAnn, a 3 éves Manuel Allen és a 3 hónapos Lemon Jane. A szokatlan nevet a Szívek doktora (Hart of Dixie) című sorozat egyik szereplője ihlette, Lemon Breeland, akit Jaime King színésznő alakított.
Miután megosztotta lánya nevét az Instagramon, Daisy posztja több mint 1,8 millió megtekintést és több mint 33 ezer lájkot kapott. Az online reakciók pedig vegyesek voltak.
Míg egyesek támogatták a nő döntését, másokat nem győzött meg a nem mindennapi névválasztás, sőt, egyesek azzal érveltek, hogy a lány neheztelni fog a szülőkre a neve miatt, ha felnő. Sőt, még maga Jaime King is hozzászólt Daisy bejegyzéséhez.
„Egyáltalán nem bánom, hogy Lemonnak (szerk. megj. Citrom) neveztük el, és nem érdekel minket, hogy egyesek utálják ezt a nevet. Azért kezdtem el nézni a Hart of Dixie-t, hogy nézzek valamit, amíg a férjem dolgozik, mert ha együtt nézünk valamit, érdekelni kezdi, és nem tudom nélküle nézni” – magyarázta az édesanya, hozzátéve, hogy végül a férje is megszerette a sorozatot, és amikor meghallotta, hogy az egyik karaktert Lemonnak, azaz Citromnak hívják, azonnal beleszeretett a névbe.
„Lemon a kedvenc karakterem! Vannak, akik abszolút imádják, és azt gondolják, hogy ez a világ legjobb neve. Vannak, akik elítélik, és rendkívül gyűlölködő megjegyzéseket tesznek. A legelképesztőbb dolgokat mondják” – mondta Daisy a lányának választott névről.
„Sokan úgy gondolnak rá, mint egy negatív kifejezésre. A savanyúságra asszociálnak, de mi a citromból készült édes dolgokra gondolunk. A férjem szereti a lányunkat a kis citromcseppjének vagy limonádéjának nevezni” – magyarázta Daisy, hozzátéve, hogy a lány középső neve Jane, akárcsak az édesanyjáé, a nagymamájáé és az unokatestvéréé.
„A Lemon Jane tökéletesen hangzott a számunkra. A citrom nemcsak egy gyümölcs, hanem egy gyönyörű fa és virág is. Jaime King, a Lemon Breelandet alakító színésznő megtiszteltetésnek vette, hogy a karaktere után neveztük el a lányunkat” – írta Daisy.
„Ez a legédesebb és legkedvesebb ajándék, amit csak kaphat az ember. Annyira megtisztelő és hálás vagyok” – fogalmazott a színésznő.
Másokat azonban nem győzött meg azonnal a név, még a házaspár családi és baráti körében sem.
„A legjobb barátnőmnek először egyáltalán nem tetszett a név. Aztán néhány nap múlva a semmiből írt nekem egy üzenetet, hogy nagyon a szívéhez nőtt, és semmiképpen se változtassam meg, mert tökéletes” – vallotta be az édesanya.
A név a közösségi oldal felhasználóit is megosztotta, voltak, akik elbűvölőnek találták, míg másokat nem nyűgözött le a választás. „Alig várom az öccsét, Lime-ot” – jegyezte meg humorosan egy hozzászóló, mások pedig azt írták, a nőt később utálni fogja a lánya a neve miatt.
„Én személy szerint fantasztikus névnek tartom” – jegyezte meg egy támogató felhasználó.
Daisy azt mondja, egyesek kifejezetten gyűlölködő hozzászólásokat hagytak, de igyekszik figyelmen kívül hagyni azokat. „Inkább az döbbent meg, hogy az emberek képesek az elképzelhető leggyűlölködőbb megjegyzéseket tenni egy olyan dolog miatt, ami nem érinti őket. Számunkra ez egy vidám és boldogsággal teli név. Tökéletesen illik a lányunkhoz, mert ő eddig a legboldogabb kisbabánk.”