KezdőlapBulvárKoltai Róbert komoly agyműtéten esett át: "Menni sem tudtam, nagy baj volt"

Koltai Róbert komoly agyműtéten esett át: „Menni sem tudtam, nagy baj volt”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Komoly egészségügyi problémával kellett szembenéznie Koltai Róbertnek, nemrég agyműtéten esett át, amelynek során egy söntöt helyeztek el a fejében, hogy segítse az agyvíz megfelelő áramlását. Azóta a színészt teljesen kicserélték.

Koltai Róbert színészt két héten át vizsgálták az orvosok, nem jöttek egyből rá, hogy mi lehet a baja. A színész nagy szünetekkel beszélt, alig tudott járni, orvosai először Parkinson-kórra és jóindulatú daganatra gyanakodtak.

„Menni sem tudtam, nagy baj volt. Hála az orvosoknak és a Teremtőnek, ma már minden rendben. Mindenfélére lehetett gyanakodni. De ahogy behelyezték a söntöt, ami befolyásolja az agyvíz áramlását, jól lettem” – mondta a színész a Bóta Caféban tavaly novemberben.

„A betegtársaim megtapsoltak, mert csak járókerettel tudtam közlekedni, de a műtét utáni napon már csak tiszteletből nem dobtam el a járókeretet. Nem volt biztos, hogy sikerül a műtét, de amint megcsinálták, másnap már gyorsan is tudtam menni” – tette hozzá Koltai.

Koltai Róbert tavaly augusztusban a Bujtor István Filmfesztiválon életműdíjat kapott, de akkorra már olyan rossz volt az egészségügyi állapota, hogy csak ülve tudta átvenni a díjat.

A színész már túl van az agyműtéten, nemrég pedig D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában beszélt az elmúlt időszakról.



„Parkinsonra gyanakodtak először, arra szedtem gyógyszert. Végül más orvosok rájöttek, hogy azt ki lehet zárni. A műtét után két héttel már önálló estem volt Zürichben. A reptéren minden csilingelt, mikor bementem, mert egy fémet ültettek a fejembe, de kaptam egy igazolást, hogy átengedjenek a kapukon. Akkoriban nem voltam beszélgetős állapotban, pedig lényegesen jobban voltam, mint a műtét előtt” – magyarázta Koltai Róbert.

Szavait D. Tóth Kriszta is megerősítette, felidézte, a színész kereste a szavakat, és sokszor csendben volt. Főleg a mozgásom volt lebénítva, fájt minden lépés – vallotta be a művész.

„Erről nem tudok most sem vidáman beszélni, mert nagyon rossz volt. Amíg baj volt és nyomta az agyvíz a fejemet, azt az idegcsoportot, a szobából kimenni is fájt. Ahogy betették a söntöt, elmúlt a fájdalom, s most már napi két kilométert sétálok” – mondta Koltai.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet