Lang Györgyi egy éve hunyt el, 2023. május 20-án, és lánya, Palugyai Sári nemrég őszintén beszélt a kapcsolatukról. Sárinak ugyan nem Györgyi a biológiai anyja, de a 18 éves lány azt mondja, teljes értékű anyaként tekintett rá.
Lang Györgyi nem beszélt róla a nyilvánosság előtt, hogy megvédje őt, de Sárit még így is sokat bántották az iskolában amiatt, hogy szivárványcsaládban él, vagyis, azért, mert két anyukája volt. Bár kislányként még nem tudta, hogy kezelje ezt a helyzetet, a fiatal lány most úgy döntött, elmondja, milyen volt a családja élete, és a kapcsolata Györgyivel.
Palugyai Sári születésének története akkoriban még szokatlannak számított. Annak idején Lang Györgyi és akkori párja úgy döntöttek, hogy gyereket vállalnak, és kerestek egy apajelöltet. A babát az énekesnő párja hordta ki, és az apa is részt vett a nevelésében.
„Azt szoktam mondani, nekem egy apukám és két anyukám van, illetve sajnos már csak volt. Györgyi meghalt, amit egy év után sem tudok feldolgozni. Nem vagyok jóban a sorssal, az ilyen óriási történéseket, mint betegség, halál, ami befolyásolja egy ember jövőjét, mindig a sorshoz kötöm. Nagyon sok jót kaptam az élettől, de ami velem, velünk történt mégsem tartom igazságosnak” – mondta Sári a Story magazinnak.
Sári kapcsolata Györgyivel a születésétől kezdve rendkívül szoros volt.
Vezi această postare pe Instagram
„Amikor anyukámnak egy éjjel jöttek a szülési fájásai, éppen kártyaparti volt nálunk, befejezték a kört, és Györgyi rohant vele a kórházba, délben megszülettem, és még aznap délután elsőként ő vett a karjába. Születésemtől együtt éltünk. Ritkán bíztak másra, inkább mindenhova vittek magukkal: csecsemőként ott feküdtem a mózeskosárban a Pa-dö-dő koncerteken, később a tánckarba is bevettek, utaztunk, jártuk a világot.”
Lang Györgyinél még 28 éves korában sclerosis multiplexet diagnosztizáltak, és a betegsége miatt egy ideje kerekesszékbe kényszerült. Sári már így ismerte meg az énekesnőt, ezért számára ez teljesen normális volt, sőt, azt is bevallotta, hogy mindvégig hitt Györgyi felépülésében.
„Én így ismertem meg Györgyit, és az égvilágon semmiben nem gátolt minket. Györgyi soha nem panaszkodott, a betegségtudat hiányzott belőle, tele volt humorral, vidámsággal, nagyokat tudott nevetni és nevettetni. Teljes értékű anyaként tekintettem rá. Györgyivel mindig abban hittünk, hogy a szklera elmúlik, és újra járni fog, de megnehezítette ezt, hogy 2021-ben kapott egy sztrókot, attól kezdve rohamosan romlott az állapota. Akkor éreztem először azt, hogy ez hatással lehet rám, ránk, az elkövetkezendő éveinkre” – magyarázta Sári.
Vezi această postare pe Instagram
Sári idén érettségizik, és színésznőnek készül. Aznap is éppen egy színházi előadásra ment Tatabányára, amikor Györgyi elhunyt.
„Sokat voltam itthon Györgyivel, de aznap, amikor meghalt, sajnos éppen nem. Előadáson voltam, majd amikor kijöttem a színházból, hívott az anyukám, és zokogva mondta, meghalt Györgyi. Rohantam vissza Budapestre. A szívemmel reménykedtem, hogy túlél mindent és mindenkit, de az eszemmel tudtam, egyszer vége lesz. Egy éve, hogy meghalt, de nekem most is a mindennapjaim része. Györgyi nagyon hiányzik, szeretem, sokat kaptam tőle, sokat tanultam tőle, az életről, az elfogadásról, sok szempontból példaképem” – idézte fel Sári.
Ami az értékrendjét és a családról alkotott elképzeléseit illeti, Sári így fogalmazott ezzel kapcsolatban: „Azt, hogy én nagyon családcentrikus lettem, és hogy vágyom rá, hogy nekem is legyen gyerekem, annak köszönhetem, ahogyan Anyával és Györgyivel éltünk. Amilyen a mi családunk volt.”