Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

A 37 éves Riona Kelly agyvérzést szenvedett, minek következtében deréktól lefele lebénult, az orvosai pedig közölték vele, hogy soha többé nem fog járni.

A tragédia után öt nappal férje elhagyta, 14 év után beadta a valókeresetet, ő pedig négy gyerekkel egyedül maradt.

Az orvosok diagnózisa ellenére Riona az agyvérzést után 8 héttel már megtette az első lépéseit. Jelenleg segítség nélkül tud a házban közlekedni, tolószéket használ, amikor nagyobb távolságokat kell megtennie.

“Az agyvérzés után nemcsak a bénulással kellett szembenézzek, hanem azzal is, hogy 14 év után elhagyott a férjem. Amikor beadta a válókeresetet teljesen elhagyatottnak éreztem magam. Öt nappal az agyvérzés után az orvosok azt mondták, hogy hat hónaptól egy évig tarthat majd a felépülésem. Abban a pillanatban fel akartam adni, de tudtam, hogy erősnek kell lennem a gyerekeim miatt.” – mondta a nő.

Riona egy Facebook bejegyzésben kért segítséget, személyi edzőt keresett, barátai pedig Keith-et ajánlották. A terápiák után Keith és Riona nem szakította meg a kapcsolatot, többször beszéltek, a férfi gyakran kérdezősködött az állapotáról.

“Kapcsolatban maradtunk, gyakran megkérdezte, hogy hogy vagyok, így indult a kapcsolatunk.” – mesélte Riona.

“A gyerekek nagyon kedvelik, és pedig úgy érzem végre azt az életet élem, amit megérdemlek. Miután a férjem a kórházban hagyott, Sarah barátnőm volt a támaszom. Ő és a gyerekek tartották bennem a lelket.” – mondta a nő.

“Visszanézve nagyon boldogtalan voltam a kapcsolatomban, de egy életet építettünk fel együtt és felelősségeim voltak.” – mondta a nő, aki alig hitt a fülének, amikor Keith kávézni hívta.

A férfi segítségével erős és független nő lett belőle.

“Azt hittem, hogy az életemnek vége, de csak ekkor kezdődött igazán el, sok ajtó kinyílt számomra.” – mondta Riona.


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!