Huszonöt évvel ezelőtt még civilként jelentkezett egy valóságshow-ba, ma pedig a magyar szórakoztatóipar egyik legismertebb szereplője. Majka szerint azonban a sikerhez nem elég a szerencse: az embernek tennie is kell azért, hogy megtalálják a lehetőségek. A rapper-műsorvezető arról is beszélt, miért nem a pénz hajszolását tartja a legfontosabbnak fiatalon, és hogyan lehet felismerni, miben vagyunk igazán tehetségesek.
Majka a Bazu Interviews csapatának adott villáminterjúban beszélt karrierje kezdetéről, a nehéz körülmények közül való kitörésről és arról a belső hajtóerőről, amely szerinte nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valaki elérje a céljait.
Az előadó saját életútját hozta fel példaként. 25 évvel ezelőtt még teljesen ismeretlenül jelentkezett egy valóságshow-ba, amely végül alapjaiban változtatta meg az életét.
„Én 25 évvel ezelőtt egy valóságshow-ba jelentkeztem, mint teljesen civil ember, és miután véget ért, benne ragadtam a showbusiness-ben” – idézte fel.
A rapper nem tagadja, hogy a véletlennek és a szerencsének is szerepe volt abban, ahová eljutott. Ugyanakkor úgy gondolja, hogy a szerencse önmagában kevés, ha valaki nem hajlandó lépéseket tenni a céljai felé.
„Van egy olyan mondás, az szerintem egy nagyon nagy igazság, hogy ‘a siker nem más, mint szerencse kérdése, kérdezd csak meg, bármelyik sikertelen ember ezt fogja mondani’. Ami nem igaz, nagy részben kell a sikerhez az is, hogy szerencséd legyen, viszont a szerencséért tenni kell. Könnyű tanácsokat osztogatni nekem abból a pozícióból, ahol én vagyok. Biztos, szerencsém is volt. Ha otthon ülsz, akkor nem lesz szerencséd” – fogalmazott.
Majka szerint a sikerhez kell valami, amit nem lehet megtanítani
A zenész úgy véli, a kitartás és a kemény munka mellett egy különleges belső motivációra is szükség van. Ezt egy hangmérnök barátjától kölcsönzött kifejezéssel „dzsának” nevezi.
Ez az a belső hajtóerő, amely akkor is előreviszi az embert, amikor akadályokkal, kudarcokkal vagy bizonytalansággal szembesül.
Majka saját bevallása szerint már fiatalon érezte, hogy más életet szeretne magának, mint amilyen körülmények között felnőtt.
„Sz.r helyről jöttem, olyan városból, ahol elég rossz életem volt, ha lehet így mondani. Ki kellett onnan valahogy törnöm, valami mást képzeltem el magamnak, sokkal jobbat” – mondta.
Azóta a magyar könnyűzene és televíziózás meghatározó szereplőjévé vált. Olyan népszerű dalok fűződnek a nevéhez, mint a Belehalok, a Mindenki táncol vagy a Füttyös.
„20 évesen még ne a pénz érdekelje az embert”
A beszélgetés során Majka a fiataloknak is tanácsot adott. Szerinte az élet kezdeti szakaszában nem feltétlenül az anyagi sikerre kell összpontosítani, hanem arra, hogy minél több tapasztalatot szerezzünk.
Úgy gondolja, a csalódásoknak, a rossz döntéseknek és a nehéz emberi kapcsolatoknak is szerepük van abban, hogy később jobban eligazodjunk az életben.
„20 évesen még ne a pénz érdekelje az embert feltétlenül, törődjön azzal, hogy tapasztalja meg az életet, találkozzon sok sz.r emberrel, sok jó emberrel, érezze meg, hogy milyen bukni, milyen, amikor kihasználják, csalódjon a szerelemben, és majd utána, amikor jön az a pillanat, majd jól döntsön” – magyarázta.
A rapper szerint ezek az élmények abban is segíthetnek, hogy az ember felismerje saját erősségeit, és megtalálja azt a területet, amelyben valóban kiemelkedőt tud alkotni.
Nem biztos, hogy abban vagyunk a legjobbak, amit eredetileg választottunk
Majka úgy véli, mindenkinek van valamilyen tehetsége, de korántsem biztos, hogy ezt sikerül időben felfedeznie. Előfordulhat, hogy valaki egészen más pályán próbál érvényesülni, mint amelyben igazán jó lehetne.
„Mindenki jó az életben valamiben, ez biztos, hogy így van. Talán ő a legjobb szobafestő lenne a világon, de villanyszerelőnek tanult. Lehet, hogy ő a legjobb grafikus a világon, de ő meg énekelni akar, amihez nem ért. Szerintem ott kell egy nagyon nagy adag szerencse, hogy találkozz az életnek azzal a szegmensével, ahol rá tudsz jönni arra, hogy »anyám, én ebben jó vagyok«” – fejtette ki.
Az előadó szerint éppen ezért fontos, hogy a fiatalok különböző helyzetekben próbálják ki magukat, új emberekkel találkozzanak, és olyan tapasztalatokat szerezzenek, amelyek segíthetnek felismerni a valódi képességeiket.
