Kilenc nappal a halála előtt Deák Bill Gyula még új turnéról, készülő dalokról és a színpad iránti szeretetéről beszélt. Utolsó interjújában nem kerülte meg az élet legnehezebb kérdéseit sem: felidézte felesége elvesztését, családja támogatását, az eltávozott zenésztársakat, és azt is elmondta, milyen örökséget szeretne maga után hagyni.
A magyar blues egyik legfontosabb előadója a Rossz vér turnét tervezte zenekarával. Az alapot a Deák Bill Blues Band adta volna, a koncerteken pedig több régi barát és pályatárs csatlakozott volna hozzájuk.
A tervezett vendégek között szerepelt Tátrai Tibor, Gotthárd Mihály, Keresztes Ildikó, Ferenczi György, Vikidál Gyula és Varga Miklós. Deák Bill Gyula örült annak, ha olyan emberekkel zenélhetett együtt, akiket szakmailag és emberileg is közel érzett magához.
Közel hat évtizedes pályafutás állt mögötte, és érezte, hogy teste már nem engedi ugyanazt a terhelést, mint fiatalabb korában. Az interjúban öniróniával jegyezte meg: „a kor már fogott rajtam”. Térdproblémái miatt a fellépéseken már többnyire ülve énekelt, a közönség szeretete mégis folyamatosan visszahívta a színpadra.
Számára a hosszú pálya alapja nem pusztán a tehetség vagy a szakmai fegyelem volt. Úgy gondolta, ennyi évtizedet csak akkor lehet végigcsinálni, ha az előadó valóban szereti a zenét, a színpadot és az embereket, akik estéről estére meghallgatják.
Kőbánya és a hitelesség végig elkísérte
Deák Bill Gyula koncertjein több generáció találkozott. Olyan fiatalok is ismerték és énekelték a dalait, akik azok megszületésekor még nem éltek. Az énekes ezt nagy eredménynek tartotta, az időtállóság kulcsát pedig a hitelességben látta.
Nem akart másnak mutatkozni, mint aki valójában volt. Hiába kérdezték tőle, miért nem költözik elegánsabb városrészbe, ragaszkodott ahhoz a közeghez, ahonnan indult: „Kőbányán érzem jól magam, ide tartozom.”
Ez a kötődés több volt lakóhelynél. Kőbánya az identitásának és művészi hitelességének részévé vált. Dalai gyakran olyan életekről, veszteségekről, álmokról és társadalmi tapasztalatokról szóltak, amelyeket nem kívülállóként figyelt, hanem maga is ismert.
A tartós sikerhez szerinte jó dalokra és erős szövegekre is szükség volt. Pályája során olyan alkotókkal dolgozhatott együtt, mint Hobo, Horváth Attila és Koltay Gergely. Úgy vélte, a közönség megérzi, ha egy dalban valódi mondanivaló és igazság van. A színpadi jelenlétet sem lehet puszta látvánnyal helyettesíteni: amikor kiállt az emberek elé, énekelni akart, nem csak eljátszani az előadást.
Tátrai Tiborral a blues kötötte össze
Az utolsó interjúban Tátrai Tibor is szóba került, aki a tervek szerint a turné jelentős részén együtt játszott volna vele. Ismeretségük a Hobo Blues Band időszakáig nyúlt vissza.
Deák Bill Gyula szerint kapcsolatuk alapját a zene, különösen a blues jelentette. Tátrai Tibort olyan professzionális gitárosnak tartotta, akire szükség van, ha egy előadó valóban hiteles produkciót szeretne létrehozni.
A Hobo Blues Bandben töltött évekre fontos szakmai korszakaként emlékezett. A zenekar meghatározó része volt az életének, és nagy jelentőségű közös produkciók születtek ebben az időszakban. Ezzel együtt lezárt fejezetként tekintett rá, amelynek értékét és helyét nem akarta elvitatni a saját történetében.
Egyre több régi baráttól kellett elbúcsúznia
Ahogy múltak az évtizedek, egyre több olyan pályatársát veszítette el, akivel közös emlékek és baráti kapcsolatok kötötték össze. Beszélt Póka Egon, Somló Tamás, Kóbor János és Balázs Fecó hiányáról is.
Az idő segíthetett elfogadni, hogy a veszteség az élet része, de a hiányt nem szüntette meg. Az eltávozott zenésztársak emléke a közösen megélt történetekben, a színpadi pillanatokban és a dalokban maradt jelen.
A hosszú pálya ebből a szempontból kettős örökséget adott neki. Rengeteg fontos találkozást, szakmai sikert és barátságot élhetett át, idősebb korára viszont egyre több olyan ember nevét kellett felsorolnia, aki már nem lehetett mellette.
Felesége elvesztése után a család tartotta meg
Életének legsúlyosabb vesztesége felesége, Marika halála volt. Negyvenöt évet töltöttek együtt, ezért az énekes úgy érezte, hogy ezt a hiányt nem lehet egyszerűen feldolgozni vagy maga mögött hagyni.
Feleségéről azt mondta: „A mai napig része az életemnek.” Gyermekei a veszteség után hozzá költöztek, mert nem akarták, hogy egyedül maradjon és teljesen összeroppanjon.
A család a mindennapok gyakorlati terheit is levette a válláról. Menye főzött, fia elintézte a szükséges ügyeket, jelenlétük pedig biztonságot adott neki. Deák Bill Gyula ekkor tapasztalta meg igazán, milyen sokat jelent a családi szeretet egy olyan élethelyzetben, amikor az ember egyedül nehezen találna kapaszkodót.
Egy közös törökországi pihenésre felesége fényképét és hozzá kötődő személyes tárgyakat is magukkal vitték. Az énekes úgy érezte, Marika lélekben ott volt velük. Kapcsolatukat mély szeretetként írta le, amelynek elvesztését semmi sem pótolhatta.
Már jobban be kellett osztania az erejét
Pályája intenzívebb időszakaiban havi tizenöt-tizenhat koncertet is adott. A folyamatos utazás, próbák és fellépések akkor az élete természetes részét jelentették.
A koronavírus-járvány előtt körülbelül nyolcvan lekötött koncertjét kellett lemondani, ami különösen megviselte. Később már kevesebb fellépést vállalt, és tudatosabban osztotta be az erejét.
Családja is figyelte, mennyit bír. Ő maga sem tagadta, hogy lassítania kellett, ám a zenétől és a közönségtől nem akart elszakadni. Utolsó interjújának egyik legmegrendítőbb eleme éppen az, hogy még mindig előre tekintett: koncertekről, vendégekről és befejezésre váró dalokról beszélt.
Tizenhárom éves unokájánál is megjelent a zene
A családban akkor még senki nem követte komolyabban Deák Bill Gyula zenei pályáját. Egyik, tizenhárom éves unokája viszont már saját zenei alapokat készített, ezekre rappelt, és a szövegeit is maga írta.
Az énekes nem akarta előre megmondani, milyen pályát választ majd a fiú. Örömmel figyelte, hogy valamilyen formában nála is megjelent a zene.
Legfontosabb személyes kívánsága az volt, hogy láthassa felnőni az unokáit, családot alapítani őket, és megtalálni a saját helyüket az életben. Ez a vágya az utolsó interjú ismeretében különösen fájdalmas jelentést kapott.
Elkészült egy új lemez anyaga, csak az ének hiányzott
Deák Bill Gyula egy régóta készülő új albumról is beszélt. A dalszövegeket Horváth Attila már megírta, a zenéket pedig kollégák és barátok szerezték.
A következő lépés az lett volna, hogy stúdióba vonuljon, és felénekelje a dalokat. Vagyis az anyag alkotói alapjai már elkészültek, a lemez sorsa viszont az énekes halálával bizonytalanná vált.
Ez a részlet mutatja legvilágosabban, mennyire nem lezárásként tekintett erre az időszakra. Új dalokban, felvételekben és fellépésekben gondolkodott. Közel hatvan év után sem kizárólag a múltjából élt, hanem új anyagot szeretett volna adni a közönségének.
Tudta, hogy életműve a magyar rocktörténet része
Amikor arról kérdezték, miként szeretné, hogy emlékezzenek rá, nehéznek találta a választ. Nem akart nagyképűnek tűnni, mégis tisztában volt azzal, hogy pályájának maradandó értéke van.
Dalok sokasága, rockoperák, színházi szerepek és filmes megjelenések maradtak utána. Az István, a király mellett más zenés színpadi produkciókban is szerepelt, miközben bluesénekesként különleges és azonnal felismerhető hangot hozott a magyar könnyűzenébe.
Nemzetközi találkozásai közül különösen büszke volt arra, hogy Chuck Berryvel is játszhatott. Elmondása szerint az amerikai legenda alig akarta elhinni, hogy egy magyar bluesénekesnek ilyen hangja lehet. Deák Bill Gyula ezt pályája egyik legnagyobb szakmai elismeréseként őrizte.
Az énekes 77 éves korában, hirtelen szívhalál következtében hunyt el. Utolsó interjúja kilenc nappal korábban készült, amikor még új turnét, stúdiómunkát és családi jövőt tervezett. A család később nyilvános temetésről adott hírt.
A kérdésre, hogy mit hagy maga után, végül maga az életmű ad választ. A jellegzetes hang, a dalok, a színházi szerepek és a közönséggel kialakított több évtizedes kapcsolat valóban a magyar rock- és bluestörténet részévé vált.
