Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Elköltözött otthonról, már nem akarja a szüleit támogatni.

Mata Ricsi nevét először az Ének Iskolája tehetségkutatóban ismerhettük meg, majd 2016-ban az X-Faktor döntőjébe is bekerült. A tehetségkutató után sok fellépése volt, de az életkörülményei semmit sem változtak.

“A tévés szerepléseim után nagyon sok felkérésem volt évekig. Félmilliót is megkerestem, de mivel kiskorú voltam, nem az én kezemben landolt a pénz, amivel nem is lett volna baj, ha azért érzékelek belőle valamit. Például azt, hogyha hazaérek, van ennivaló, meg hasonlók. De nem szeretnék a múltban vájkálni, vagy a szüleimet megsérteni. Elköltöztem, és nagyon jó döntés volt” – mondta a Borsnak Mata Ricsi.

A fiú nemrég betöltötte a 18. életévét, de két éve már elköltözött otthonról, egy rajongója családjához. Fogadott családja mindenben támogatja.

“Egy éve elkezdtem egy sulit, és nemrég meg is kaptam a bizonyítványom. Szobafestő-mázoló lettem, és el is helyezkedtem. Szeretem ezt a munkát, és szeretnék vele egy biztos egzisztenciát teremteni magamnak.” – tette hozzá Ricsi, aki az éneklést sem szeretné abbahagyni.


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!