Alszászi Tímeáról, művésznevén MC Duckyról évek óta nem hallottunk semmit, míg a TV2 meg nem kereste őt, hogy részt vegyen az idei Farm VIP-ban.
Bár aktívan posztol a közösségi médiában, most vallott a Meglepetésnek arról, hogy négy évvel ezelőtt elveszítette az édesanyját. Ducky azt is elárulta, anyukájával évekig együtt élt, és a váratlan halálát még azóta sem sikerült feldolgoznia.
Az első magyar női rapperként és az Emergency House egykori énekeseként ismert MC Ducky tíz évvel ezelőtt mesélt utoljára magáról.
„Svájcban dolgozom lemezlovasként, és eddig két hetet ott, két hetet pedig Magyarországon töltöttem. Úgy voltam vele, hogy lényegében mindegy, melyik két ország között ingázom, ezért kiköltöztem a kedvesemmel. Manchesterben egy sportszergyártó cég dj-jeként dolgozom, fitneszrendezvényeken zenélek, sőt rádiózom is idekint” – nyilatkozta akkor Ducky, aki azóta Cipruson találta meg a helyét.
A legfrissebb interjújában viszont élete legszomorúbb emlékét idézte fel: „Anyukám kiköltözött hozzám Angliába. Nagyon jól megvoltunk, szerettem anyucival lakni. Egy családi látogatás során hazament Budapestre, s boldog volt attól, hogy találkozhatott a fiaival. Nem volt előjele a tragédiának. Anyukám egyik reggel nem jött ki a szobájából, örökre elaludt. Később kiderült, az éjszaka folyamán szívinfarktust kapott. Édesanyám elvesztésén lelkileg még nem vagyok túl, pedig már négy éve történt” – osztotta meg a Farm VIP sárga versenyzője.
MC Ducky hozzátette: „Anyu 67 évesen hagyott itt, épp élvezhette volna a gondtalan nyugdíjas éveket. Nem így történt. Mégis úgy érzem, csak a legjobb embereknek, az igazi angyaloknak adatik meg, hogy gyorsan, fájdalommentesen távozzanak az élők sorából. Neki legalább sikerült”.