Az RTL Házasodna a gazda című műsorából ismert József gazda idén augusztusra tervezte az esküvőjét 36 évvel fiatalabb menyasszonyával, de a 21 éves Patríciát hazavitték magukkal a szülei, így nem mondhatták ki a boldogító igent.
József gazda több csalódás után talált rá a szerelemre. Patríciával az interneten ismerkedtek meg, Schóbert Lara révén, akinek az egyik képéhez József gazda írt egy hozzászólást, amire Patrícia reagált, és beszélgetni kezdtek.
Márciusban találkoztak először személyesen, és gyorsan világossá vált a számukra, mit éreznek egymás iránt, ezért nem is halogatták sokáig a dolgokat, összeköltöztek, és eljegyezték egymást.
Bár a lány szülei kezdettől fogva ellenezték a kapcsolatukat, ők ennek ellenére is örök hűséget akartak fogadni egymásnak. Augusztus 29-re tűzték ki az esküvő dátumát, csakhogy az az utolsó pillanatban meghiúsult.
„A szülők nem támogatták a kapcsolatunkat, főleg az anyukája, és történt valami, amit magam sem tudok megemészteni. Júliusban Patríciának még volt egy vizsgája, ami nem sikerült, ezért Debrecenben maradt, majd visszajött hozzám, aztán egyszerűen elvitte az édesanyja. Nem értettem, mi történik, minden dugába dőlt… Azzal a kérdéssel ment el, hogy visszafogadom-e, mondtam neki, el sem engedlek, lezsibbadtam teljesen. Úgy nevelték a szülei, hogy ki tudják rántani alóla a szőnyeget. Ő még nem tud megállni a saját lábán, bizonytalan” – árulta el a gazda a Blikknek.
József gazda nagyon csalódott, de azt reméli, hogy Patrícia visszatér hozzá. ,
„Összetörtem a kudarcba fulladt az esküvő, nagyon rosszul érzem magam. Most várom a fejleményeket, mert látok esélyt arra, hogy visszajön. Hátha megértik a szülei, hogy komolyan akarjuk, vagy pedig át vagyok verve családostól, mindenestől” – mondta.
Bár kezdetben úgy érezte, átverték, mostanra átértékelte a történteket.
„Pár héttel az esküvő előtt vitte el az édesanyja, július 8-án egy terepjáróval, emlékszem, pont esett az eső. Bennem összeomlott minden, én akkor nagyot csalódtam benne, úgy éreztem, hogy megszívatott. Utólag jöttem csak rá, hogy vissza akar jönni hozzám. Ha ezt kibírja a kapcsolatunk, akkor mindent túlélünk, és csak megerősít bennünket” – fogalmazott.