Eric Dane, a Grace klinika sztárja áprilisban jelentette be, hogy amiotrófiás laterálszklerózist (ALS) diagnosztizáltak nála, most pedig elmondta, hogy elvesztette az uralmát jobb karja felett.
„Egy működő karom van. A domináns oldalon. A bal oldal működik, a jobb oldal teljesen leállt. Úgy érzem, hogy talán néhány hónap múlva a bal karom sem fog működni. Ez aggasztó” – mondta az 52 éves színész az ABC News Good Morning America című műsorának adott interjújában.
Ugyanakkor a színész attól is tart, hogy a közeljövőben már járni sem lesz képes, bár egyelőre nincsenek járási nehézségei.
Felidézte, hogy mielőtt diagnosztizálták volna, gyengeséget tapasztalt a jobb kezében, de nem sokat foglalkozott ezzel, mert azt gondolta, talán túl sokat használta a mobiltelefonját, és ettől fáradt el a keze.
„Néhány héttel később észrevettem, hogy a helyzet egy kicsit rosszabb lett. Ezért elmentem egy kézspecialistához, aki egy másik szakemberhez irányított. Elmentem egy neurológushoz, aki egy másikhoz irányított, aki azt mondta: Ez messze meghaladja a szakmai tudásomat” – idézte fel Dane.
Kilenc hónappal később diagnosztizálták nála az ALS-t. „Soha nem fogom elfelejteni azt a három betűt” – mondta.
Az amiotrófiás laterálszklerózis, motoros neuronbetegség avagy Lou Gehrig-betegség a motoneuron-betegségek (MND) leggyakoribb fajtája, amikor a központi idegrendszer mozgató idegsejtjei pusztulása következtében az akaratlagos izmok fokozatosan elgyengülnek, majd végül el is sorvadnak.