Maya Henry, Liam Payne egykori menyasszonya nyíltan beszélt a sztárral való kapcsolatáról, megtörve a hallgatását a One Direction énekesének tragikus halála után.
A 25 éves Maya Henry 2018 és 2022 között volt együtt Payne-nel, és a pár már a házasságot fontolgatta, mielőtt elváltak volna az útjaik. Henry most a Rolling Stone magazinnak nyilatkozott a kapcsolatukról és a szakításukról.
„Miközben mélyen szerettem őt, olyan dolgokat tett, amiket soha nem fogok teljesen megérteni, és amik évekkel a szakításunk után is bántottak” – mondta. „A drogok hatása alatt felismerhetetlenné vált – annyira különbözött a józan énjétől.”

„Folyton azt reméltem, hogy minden egyes incidens ébresztő lesz a számára, hogy segítséget kérjen, de ez sosem történt meg. Próbáltam ott lenni mellette. Annyira szerettem őt, hogy meggyőztem magamat arról, hogy helyre tudom hozni a dolgokat” – folytatta Henry.
Bár nagyon szerették egymást, és Henry igyekezett a legsötétebb pillanatokban is kitartani Payne mellett, sokszor figyelmen kívül hagyva az egyértelmű figyelmeztető jelzéseket, végül be kellett látnia, hogy a kapcsolatuknak nincs jövője.
„Kezdetben a droghasználat és a függőségek voltak azok, amelyek szétválasztottak minket” – magyarázta. „Bárki, aki volt már együtt egy függővel, megérti, milyen nehéz ez.”
De a szakítás nem volt egyszerű döntés, és Henry azt mondja, óriási ürességet érzett utána.
„A szeretet, amit adtam, az áldozatok, amiket hoztam – nem voltak elegek, mert soha nem is lehettek azok. Nemcsak a szívem szakadt meg, hanem úgy éreztem, hogy becsaptak, mint olyan sok más nőt az én helyzetemben. De amit tudok, az a következő: Ez nem rólam szólt, vagy bármiről, amit én tettem. Hanem rajtam kívül álló küzdelmekről. És végül magamat kellett választanom. El kellett mennem, bármennyire is fájt, mert az ő világában maradni azt jelentette, hogy elveszítem magamat.”
Liam Payne 2024 októberében halt meg, amikor lezuhant Buenos Aires-i hotelszobája erkélyéről. Az énekes nem titkolta, hogy a halálát megelőző években alkohol- és drogproblémái voltak, sőt, 2023-ban nyilvánosságra hozta, hogy részt vett egy elvonókúrán.

Kate Cassidy, Liam Payne barátnője, aki korábban vele együtt vakációzott Argentínában, de hamarabb hazautazott, szintén nyilatkozott az énekessel való kapcsolatáról a The Sunnak. „Annyira jó helyen voltunk, tele voltunk szeretettel; annyira boldog és pozitív volt. És egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a dolgok valóban így végződtek.”