Él egy egypetéjű ikertestvérpár a messzi Ausztráliában, akik a ‘világ legegypetéjűbb ikreinek’ nevezik magukat. A 35 esztendős Anna és Lucy DeCinque minden ébren töltött pillanatot megoszt egymással, beleértve a fürdőszobába töltött időt és még a vőlegényükkel való együttlétet is.
A két nő oly szimbiózisban él egymással, hogy egy személynek tekintik magukat – mindent együtt csinálnak, és még az sem jelent számukra akadályt, hogy ugyanazon a férfin osztoznak.
Még a munkájuk is ugyanaz – az egyik fizetésért, a másik önkéntesként dolgozik. Befejezik egymás mondatait, vagy egyidőben mondják ugyanazt. Ugyanazokon a plasztikai műtéteken estek át, ugyanazokat a ruhákat hordják, és még az ételeket is úgy válogatják össze, hogy ugyanazokból a hozzávalókból azonos adagokat fogyasszanak.
Egyeseknek ez az összhang már-már durva lehet, az ikreket ez cseppet sem zavarja, sőt! Büszkék arra, hogy ennyire azonosak, és sosem tudnák elképzelni az életüket másként.
A testvérek a TLC Extreme Sisters című műsorában mutatkoztak be a nagyvilágnak, és azóta hatalmas népszerűségnek örvendenek a közösségi médiában. A hölgyek a show keretében árulták el az életük részleteit, többek között azt is, hogy 11 évig randiztak ugyanazzal a férfival, aki végül mindkettőjük kezét megkérte, és ők igent mondtak!
Számukra ez az életvitel teljesen normális, hiszen az anyaméhen is ugyanígy osztoztak, szóval „mi csak azt gondoljuk, hogy egy személy vagyunk” – fogalmaztak, és cseppet sem törődnek azzal, kinek mi a véleménye erről.
A vőlegényükről, Benről így nyilatkoztak: „A közös pasi azt jelenti számunkra, hogy mindig együtt lehetünk. A külön pasik nem működtek, csak szét akartak választani minket”.
A két nő a Facebookon ismerkedett meg Bennel, akinek szintén van egy ikertestvére, és ő az első férfi, akivel hármasban randiztak együtt, mert nem volt „aljas”, amikor előadták neki az ötletet. Anna és Lucy azt állítja, „nincs féltékenység” a kapcsolatukban, mert Ben nem tesz különbséget közöttük: ha a férfi megcsókolja az egyiküket, akkor „rögtön utána” a másikat is meg kell csókolnia.
Az ausztráliai Perthben élő „legegypetéjűbb” ikrek arról is említést tettek, hogy egyidőben szeretnének teherbe esni.
„Ha lehetséges, szeretnénk együtt teherbe esni. Végülis mi döntünk úgy, hogy így éljük az életünket, és mi így vagyunk boldogok. Ott leszünk egymásnak. Megpróbálnánk a másikat minél hamarabb teherbe ejteni. Amíg a gyerek boldog és egészséges, addig csak ez számít” – fogalmaztak a nők, akik szerint Ben is támogatja az ötletet, mert „dupla szeretetet” kapna.
„Megérti, hogy egyformának kell lennünk, mindent együtt kell csinálnunk a nap 24 órájában. Teljesen megért minket. Annyira hálásak vagyunk, hogy megtaláltuk őt” – áradozott Anna és Lucy.
Bár rengeteg követőjük van a közösségi oldalakon, nem mindenki támogatja őket abban, amit csinálnak.
„Az embereknek el kell fogadniuk. Lehet, hogy nem értenek vele egyet, de mi nem bántunk senkit. A szeretet az szeretet. Mindig is ezt mondtuk” – vallották az ikrek, akik nemrég fotókat osztottak meg a rajongóikkal a 35. születésnapjukról, ahol egyforma piros ruhát viseltek, és ezt írták: „Születésnapi ünneplés az emberünkkel, együtt bulizunk”.