KezdőlapBulvárMilliókat költ a gyerekeire a meleg pár, szerintük az emberek irigyek, amiért...

Milliókat költ a gyerekeire a meleg pár, szerintük az emberek irigyek, amiért ilyen jómódban élnek

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Barrie és Scott Drewitt-Barlow az elmúlt években egy több millió fontos kastélyt épített az angliai Essexben egy korábbi, malibui házuk mintájára, amit büszkén mutattak meg a gyerekeiknek.

A pár a Trulynak azt is elárulta, hogy milliókat költenek a gyerekeikre, és egyáltalán nem érdekli őket mások véleménye, mivel szerintük az emberek egyszerűen irigykednek rájuk, amiért ők nem engedhetik meg maguknak ezt az életmódot.

Barrie Drewitt-Barlow egy manchesteri lakótelepen nőtt fel, de a saját erejéből sikerült meggazdagodnia, és most multimilliomosként semmit nem sajnál sem magától, sem a gyerekeitől.

A Nagy-Britannia „első meleg apukájaként” ismert férfi és mostani párja, Scott, olyan életet építettek fel maguknak, amiről sokan csak álmodnak. Essexi házukban medence, szauna, autószalon, istálló és akvárium is található, sőt, egy teljesen felszerelt bárt is beépítettek.

Bár sokan azzal kritizálják őket, hogy elkényeztetik a gyerekeiket, ők ezzel nem értenek egyet. „Nagyon szeretjük a gyerekeinket, de emellett szeretünk szép dolgokat venni nekik. Ahogyan te is tennéd, ha megengedhetnéd magadnak” – vágott vissza a kritikusoknak Barrie.



„Bárki, aki azt mondja, hogy elkényeztetjük őket, pontosan ugyanezt tenné, egyszerűen csak nem szedte össze magát, és nem kezdett semmit az életével, hogy megtehesse. Ez színtiszta irigység” – tette hozzá Scott.

Barrie-nek és Scottnak két gyereke van, a 3 éves Valentina, és Romeo, aki nemsokára betölti a 2 évet. Ezenkívül Barrie-nek hat másik gyereke is van előző kapcsolataiból: legidősebb fia, Colin 35 éves, Aspen és Saffron, egy 25 éves ikerpár, a 20 éves Orlando és egy újabb ikerpár, a 15 éves Jasper és Dallas. Míg Barrie szegénységben nőtt fel, azt mondja, a gyerekei számára már ez az életmód a természetes.

A család nemrég újabb taggal bővült Aspen felesége, Pim személyében, és a pár most mindkettőjük számára nagy meglepetést tartogatott – egy-egy vadonatúj autót adtak nekik ajándékba, amikor az egész családot meghívták nemrég elkészült otthonukba.

De nem ez volt az egyetlen nagy hír, Saffron, akinek már van egy kislánya, bejelentette, hogy ismét babát vár, így a népes család hamarosan ismét újabb taggal bővül majd.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet