A legerősebb magyarként írta be magát a köztudatba. 2020-beli visszavonulását követően azonban egyre ritkábban látni őt a televíziók képernyőjén. Az erősportok egykori nagymestere, Fekete László most a Séfek Séfében tűnt fel, mint kóstoló. A közönség viszont alig ismerte fel a jócskán lefogyott izomkolosszust. Utólag Laci mindenkit megnyugtatott: nincs baj, fogyása egy hosszabb folyamat része.
„Visszafogtam az edzéseket, már nem indulok nagy versenyeken. Az izom megy össze, mivel nincs akkora igénybevétel, és az izommal együtt egyértelmű súlyvisszaesés is van, de ehhez képest is 142 kiló vagyok, amit sokan megirigyelnének! Aktív versenyzőként 167 kiló voltam, most huszonöttel kevesebb. Egészségileg szerencsére teljesen jól vagyok, ezt sem egy hónap alatt fogytam le, hiszen nagyjából öt éve ezt a súlyt tartom” – nyilatkozta Fekete László a Blikk megkeresésére.
Ami a Séfek Séfében való zsűrizést illeti, arról a világbajnok már nem beszélt ennyire lelkesedve. Őszintén bevallotta, ha tudta volna, mire vállalkozik, biztosan elutasítja a meghívást.

„Nem mondták el előre, mit kell majd enni, csak megkérdezték, nem mennék-e zsűrizni ételt… Erre persze, igent mondtam, hiszen mindig kapható vagyok az evésre, és hátha ilyenkor újat tud kipróbálni az ember. De amikor szembesültem vele, mit kell enni, hát, az élettől is elment a kedvem” – fogalmazott Laci tréfásan a vegetáriánus kínálatra utalva.
Az egykori izomkolosszus kifejtette, bár már „nem eszik meg naponta öt grillcsirkét”, mégis jóval több ételt fogyaszt, mint egy átlagember. És szereti, ha van hús is a tányérján.
„Mindenevő vagyok: szoktam mondani, naponta lerágok egy tehenet a vázáról, és azzal elvagyok, ezzel nincs probléma. Várpalota mellett, Ősi községben születtem, s gyerekkortól kezdve megettem, amit elém tettek, legyen az főzelék, hús… Jó harminc éve egyedül a levest nem eszem meg, mert nem akarom, hogy elfoglalja a helyet a másodiktól. A desszertet imádom, a gesztenyepürétől a palacsintán át a madártejig minden jöhet!” – részletezte Fekete László.
Az egykori világbajnok azt is megjegyezte, bár már nem hivatásos sportoló, azért továbbra is a napi rutinja része a testmozgás.

„Edzegetek, ha visz a lendület, ami bennem van, de jóval visszafogottabban: már nem emelek négy-ötszáz kilókat, csak háromszázat. Negyven éve csinálom ezt, az emberben annyira benne van ez a sport, hogy nem lehet teljesen abbahagyni. Amíg az egészségemre nem lesz káros, addig edzek. Januárban töltöttem a 68-at, de a mai napig olyanokat emelek, ami nagyon sok fiatalnak és sportolónak is becsületére válna. Én már nem törekszem világbajnoki címekre, elég volt, amit megszereztem, kilenc darab” – jegyezte meg az erősportoló.
Fekete László arról is beszámolt, hogyan teljek a mindennapjai. Most, hogy nem hajt a sportban, a családjára fordítja minden idejét. „Az unokákra összepontosítok elsősorban, hat unokám van: három fiú, három lány, és közeledik a kis Rozika, aki a nyáron születik meg” – árulta el a büszke nagypapa.
