Molnár Áron színész nyílt levélben fordult Kapu Tibor űrhajóshoz, amelyben arra kéri, hogy maradjon független a pártpolitikától, és „ne tolja a Fidesz szekerét.”
A levél apropója, hogy Kapu Tibor a közelmúltban többször is találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, sőt, egy különleges ajándékkal is meglepte – egy a világűrt megjárt magyar zászlóval – és a Mandiner Díjátadó Gálán is beszélgetett Orbánnal a Várkert Bazárban, ahol ő tett fel kérdéseket a kormányfőnek, többnyire tudományos és társadalmi témakörökben.
Kapu Tibor korábban kifejtette, hogy számára az űrkutatás népszerűsítése minden pártpolitikán felül áll, Molnár Áron azonban úgy ítélte meg, hogy az űrhajós túl közel került a pártpolitikához, és ezt szerette volna tudatosítani benne nyílt levelével.
„Tisztelt Kapu Tibor! Történelmi tett, hogy feljutott az űrbe! Kérem, hogy tegyen egy újabb történelmi lépést! Maradjon független a pártpolitikától, ne tolja a Fidesz szekerét” – kezdte a színész.
„Ön, aki sokkal többet látott ebből a világból, mint amit mi valaha is fogunk, látnia kell azt is, hogy 15 év alatt mi történt ezzel az országgal a Fidesz kormányzása alatt. Látnia kell, hogy egyre rosszabb állapotban van az oktatás, az egészségügy, a korrupció soha nem látott méreteket öltött, egyre kevesebb gyerek születik, a propaganda a putyini kottából játszik, tiltólisták és öncenzúra országa lettünk. A gazdaságunk 5 éve stagnál, vagy éppen romlik, hazugságokra alapozza a Fidesz a ki tudja hanyadik kampányát, lásd Tisza adó, amiből egy szó sem igaz. Bűnözők mászkálnak szabadlábon, akik az ország legnagyobb bankrablását követték el Matolcsy Györggyel az élen és Iványi Gábor lelkész ellen pedig vádat emelnek, aki egész életében az elesetteknek segített.”
„Lejárató cikkek tömkelege jelenik meg, amelyek mind hazudnak és már életet is követeltek. A mesterséges intelligenciát is a társadalom becsapására használja a kormány és olyan személyeket, videókat, dokumentumokat hoznak létre, amelyek a valóságot torzítják és egy alternatív, valóságot hoznak létre. Ez a spin diktatúra. Tisztelt Tibor! Ne engedje, hogy behajtsák a Fideszesek Önt a pártpolitika zászlaja alá. Kérem azzal a bátorsággal, tudással és vággyal kutassa a magyar társadalom valódi állapotát, ahogy az álmát váltotta valóra. Kérem maradjon valódi példakép, akit nem lehet megvenni, akit nem lehet átverni.
‘A világűr mindenkié, a Föld pedig egyetlen’. Ez az Ön idézete. És erre szeretnék csatlakozni. Az ország mindenkié. És Ön most egy olyan ember és egy olyan párt mellé állt, amely évek óta megoszt, kirekeszt és magyart magyar ellen uszít. Kérem gondoljon a Hazája jövőjére és tegye fel magában a kérdést: vajon a Fidesz rendszere szolgálja-e jobban a magyarok szabad, boldog és okos társadalmát és jövőjét, vagy a változás? Tisztelettel, Molnár Áron” – áll a levélben.
Bejegyzését két fotóval illusztrálta: egyiken Kapu Tibor fog kezet Orbán Viktorral, a másikon a miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett áll.
